Fehércsoki likőr
2007 december 20. | Szerző: marmalade
Még amikor volt időm a romantikus álmodozásra, akkor úgy képzeltem el, hogy hátralevő életemet Provance-ban fogom tölteni, lesz egy hatalmas illatos gyógynövénykertem és likőröket fogok gyártani. És eből meggazdagodni. Úgyhogy gyűjtöttem a recepteket, kutattam a szakanyagot és gyártottam a fahéjas, kakukkfüves, diós, vaníliás, mandarinos stb likőröket.
Aztán ahogy ez egy kosnál lenni szokott egyszer ez is elmúlt.
Most már csak karácsony és húsvét környékén bújok megint a likőrkészítő szerepébe.
Fehércsoki likőr
Hozzávalók:
2 tábla(2x100g) fehércsoki,
4 tojás sárgája, 25 dkg porcukor,
1 kiskanál vaníliás cukor,
1,5-
(kevesebb alkoholtartalmúból több is mehet, max
A tejszínt, a tejet és a fehércsokit együtt fölforralom, majd félreteszem hűlni.Közben a gépi habverővel krémesre keverem a tojások sárgáját a porcukorral és hozzáöntöm a langyos fehércsokis tejszínt. Visszateszem a tűzre egy kicsit sűrüsödni, melegedni, de forralni már nem szabad.
Megjegyzés: az eredeti verzió szerint a kihűlt tejszínt össze kell keverni a cukros tojással és belecsorgatni az alkoholt.
Mézeskalács-figurák
2007 december 20. | Szerző: marmalade
Juhejj, én is tudok mézeskalácsot sütni!
Ez idáig ezt olyan távoli, elérhetetlen dolognak tartottam, mivel a kézműves kézügyeségem elég gyatra. Féltem a tésztától is, nehogy kőkemény legyen.
De, ahogy gyerek érkezik a házba, az ember számára átalakulnak a dolgok. Bátrabb lesz. Mert mézeskalácsot sütni, készíteni, már tényleg azt jelenti, hogy készülünk az ünnepekre. A sütést persze most még egymagam csináltam, de a díszítést már a kis család együtt. Mert van egy meghitt hangulata, ahogy hárman körbeülljük az asztalt és nekiállunk mézeskalácsot díszíteni. Ez persze egy még nem egészen másfél éves gyerknél úgy történik, hogy egy felnőtt díszít, a másik pedig a gyereket köti le, aki azért eléggé fel van pörögve. De a lényeg, hogy együtt vagyunk mindhárman.
Alapjába véve meg vagok elégedve életem első mézeskalácsával. Bár az én ízlésem szerint, még lehetne fűszeresebb. A tészta félpuha lett, amin jelentősen javított még a fémdobozba rejtett almaszem is.
És persze az írókázással nekünk is voltak gondjaink: az összefogott és kiszúrt zacskó nem vált be, csak egy vékonyabb lyukú tortadíszítő flakon. Talán a legtökéletesebb alkotást egy fecskendővel lehetne elérni. Meg is kísérlem majd beszerezni a gyógyszertárból, már úgy is olyan furcsán néznek rám, hogy kétnaponta vásárlom tűlük a tiszta alkoholt. Persze likőrnek.
Mézeskalács-figurák
A tésztához: 40 dkg liszt, 1-1 kiskanál fahéj és mézeskalács fűszerkeverék,
10 dkg vaj, 6 evőkanál virág méz,
2 tojás, 1 kiskanál szódabikarbóna
Amit legközelebb még beleteszek: +10 dkg porcukor,
őrölt szegfűszeg,
plusz egy-két kanál fűszer.
A mézet a vajjal a mikróban felolvasztom. A lisztet összekeverem a fűszerekkel, a porcukorral, a szódabikarbónával, a vajas mézzel, majd a két tojással. Összedolgozom és szobahőmérsékleten egy-két napot pihentetem.
Formázáskor 4-5 mm-re kinyújtom a tésztát, kiszaggatom és sütőpapírral bélelt sütőlapon, előmelegített sütőben, alacsony fokozaton 10 perc alatt megsütöm.
Karácsonyi gyümölcstorta (Christmas cake)
2007 december 19. | Szerző: marmalade
Hajlamos vagyok a gasztronómiai túlkapásokra, vagyis
bizonyos dolgokat túlzásba viszek. Most például az adventi aprósüteményekkel
jártam így. Addíg készítgettem, és eszegettem, hogy már elteltem velük. Viszont
felfedeztem, hogy tudok mézeskalácsot sütni, de erről majd máskor.
Szóval túlkapások. Pár éve a gyümölcskenyérrel jártam így.
Volt egynéhány gyümölcskenyér, gyümölcstorta, gyümölcsös kalács receptem, amit
ki akartam próbálni; ezt úgy oldottam meg, hogy minden egyes családnak más és
más recept alapján sütöttem egyet. Csak arról feledkeztem meg, hogy karácsonykor
ezen kedves családokat látogatjuk körbe és mindenhol megkínálnak a
gyümölcskenyeremmel is. A következő évben kimaradt a gyümölcstorta-ajándékba
projekt.
Elsősorban az angolszász gyümölcstorta recpeteket kedvelem
töményen gyümölcsösen, fahéjasan és pikánsan alkoholosan. Ilyen ez is. Egy
kicsit olyan, mint a szeretet/barátság kenyér már jó előre érdemes elkészíteni
és naponta/kétnaponta ránézni, babusgatni és alkohollal jól nyakon önteni!
Karácsonyi gyümölcstorta
(Christmas cake)
Hozzávalók: 50 dkg
vegyes kandírozott gyümölcs vegyesen
(koktélcseresznye, aszalt füge,datoly, aszalt szilva, sárgabaracak, jó
minőségű, nagy szemű mazsola, kandírozott narnancshéj),
100 ml konyak, vagy
sherry,
liszt,
őrölt mandula,
2-2 kiskanál őröltfahéj, szegfűszeg, mézeskalácsfszerkeverék,
½
kiskanál gyömbér-por, 25 dkg margarin,
25 dkg barna cukor, 5 tojás.
Díszítés: pár nappal
később narancs vagy sárgabaracklekvár és marcipánmassza.
Két-három nappal korábban: az
aszalt gyümölcsöket beáztatom az alkoholba és lefedve érlelem pár napig.
A puha margarint és a cukrot egy
robotgéppel jó krémesre keverem, egyenként hozzáadom a tojásokat, mindegyik
után jól átkeverve. A lisztet, a darált mandulát összekeverem a fűszerekkel és
a vajas masszába forgatom. Hozzáöntöm az alkoholos aszalt gyümölcsöket.
Kerek tortaformát (20 cm-es)
kibélelek alul duplán hajtotogatott sütőpapírral, oldalán csak szimplán és ebbe
töltöm a masszát.
Előmelegített sütőbe, alacsony
hőfokon kb. 1,5 órát sütöm.
Fóliába csomagolva tárolom.Minél
tovább áll, annál finomabb. Közben azért érdemes néha egy-egy evőkanál
konyakkal, vagy sherryivel meglocsolni.
A nagy nap előtt ráteszem a
díszítést (fotó, majd később):
Lekvárral megkenem és
marcipánmasszával bevonom a tetejét.
Karácsonyi kukucskáló: A balkán ízei
2007 december 17. | Szerző: marmalade
Egy éjszakába nyúló mézeskalács és gyümölcskenyér sütögetés közepette, úgy hajnal egy körül döntő elhatározásra jutottam abban, hogy a maradék töltött káposztát faljam-e be, vagy elmélyedjek a karácsonyi ajándékként lapuló könyvben, amit ugyebár, csak jó egy hét múlva hoz nekem a Jézuska.
Nos én az utóbbit választottam és nemet mondtam a plusz kalóriáklnak.
Ági könyvét, A balkán ízét imádom! Tetszik a könnyed stílusa, hogy nem csak egy száraz, diktált receptgyüjteményt kapok, hanem a hozzávalók között, kedves minisztorikkal visz el egy hangulatos világba.
A téma engem is már régóta izgatott, mint a görög és török konyha rajongója azért már máskor is megakadt a szemem egy-egy szerb, vagy bulgár/bolgár recepten. És furcsa azzal szembesülni, hogy ezekben az országokban mennyivel egszségesebben esznek, mint mi.
Sajnos idehaza még nem dolgozták fel ezt a témát, hiánycikk volt egy jó kis összefoglaló balkán gasztrogyüjtemény. Ez idáig.
Örülök, hogy épp Ági szorgos kezei foltozták be ezt az űrt. Már csak azért is mert túl tudott lépni a gasztro-blogerségen (talán nem véletlenül, végül is újságíró volna a lelkem) és egy komoly munkát tett le az asztalra, immáron második szákáskönyvével.
Gratulálok, szép munka!
És jószívvel ajánlom a könyvet (nem csak) karácsonyi ajándékként a konyha szerelmeseinek.
Aromás csirkemell most és mindenkor
2007 december 13. | Szerző: marmalade
Narancsos, gyömbéres, fahéjas csirkemell
Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal, hogy nálam az ünnepre való hangolódást menyire elősegítik az ízek(és persze az illatok, a színek és még a háttérzene is). A narancs, a gyömbér és a lehelletnyi fahéj kombinációja tökéletes erre.
Hozzávalók: egy csirkemellfilé felszeletelve,
1 narancs leve és reszelt héja, 1 kisebb narancs karikára vágva,
friss gyömbér, ¼ kiskanál fahéj, 2-3 evőkanál méz.
A gyömbért és egy narancs héját lereszeltem, a gyümölcs levét ráfacsartam és megszórtam fahéjjal.
A csirkemelleket enyhén besóztam, majd a fűszeres narancslevet ráöntöttem. Rádobáltam a karikára vágott narancsdarabkákat és lefedve egy éjszakára a hűtőbe tettem.
Másnap egy jénai tálba átöntve 30 perc alatt megsütöttem. Krumplipürével tálaltam.
Illatos brióskalács
2007 december 23. | Szerző: marmalade
Nálunk nincs karácsony finom házi
készítésű kalács nélkül. Erről tavaly előttig a Zuram nagymamája gondoskodott,
de aztán eltávozott közülünk, így kénytelen voltam megtanulni a kalácssütés
csínját-bínját. Másoktól. Mert sajnos elmúlasztottam elkérni a nagyi receptjét és megtanulni tőle amit lehet.
Tavaly B. barátnőm osztotta meg
velem családi receptjüket, idén pedig egy briós-vajas tésztán alapuló receptet próbáltam
ki. Mind a kettővel meg vagyok elégedve.
Illatos brióskalács
víz, 1 kiskanál cukor, 60 dkg liszt (nálam most 30 deka finom, 30 deka rétesliszt
került bele),4 tojás
kristály cukor, egy narancs reszelt héja és fél narancs leve, egy csipetnyi só, 25 dkg
margarin.
Tetejére: 1 tojás
elkeverve.
Az élesztőt a meleg vízben egy
kanál cukor hozzáadásával felfuttatom. A liszthez hozzászórom a cukrot, a sót,
majd a felfuttatott élesztőt, belereszelem a narancs héját, hozzáadom a levét
és robotgéppel elkezdem keverni. Majd beleütöm a tojásokat is. A tésztát
lisztezett deszkán jól összegyúrom.
A margarint 5-6 adagban
belehajtogatom a tésztába. Alaposan össze kell dolgozni a tésztával. Nem kell
megijedni, kézmeleg hatására a vaj könnyen puhul, de azért eltart 1015 percig.
Öblös tálba teszem, betakarom
folpackkal és egy éjszkára a hűtőben pihenetem. (Gyorsabb változatnál elég
egy-két óra, amíg a tészta a duplájára dagad.)
Reggel 3 rúdat formázok a
tésztából, összefonom és zsírpapírral bélelt tepsire teszem. 10 percig
letakarva pihentetem, majd tetejét, oldalát bekenem a tojással és megszórom egy
evőkanál cukorral,
Előmelegített sütőben 30 perc
alatt megsütöm: 10 perc közepesen erős, 20 perc gyengébb tűzön.
Boldog, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!
Oldal ajánlása emailben
XHasonló bejegyzések: