Tavaszi csicseriborsós kence szendvicsre

2016 március 8. | Szerző:

Böjti szelek fújdogálnak, ez nálam húsmegvonást  jelent. Első felindulásomban gondoltam mellőzöm a fehér lisztet és a tejet is, de a gondolatot egy felbontott kókusztejes dobozon kívül más tett már nem követte. Maradt a húsmentesség, pontosabban ment a hús,  jött a tofu, tempeh és zöldséges fasírtok, indiai raguk világa.

Tavaszikrem1Ebben a szendvicskrémben sok kedvencem fért bele: sárgarépa, csicseriborsó, medvehagyma, élesztőpehely, kicsi majonézzel összefogva, babpürével gazdagítva.

Tavaszikrem2

Hozzávalók:

1 konzerv csicseriborsó, ½ konzerv fehér bab, 1 sárgarépa, lereszelve, néhány szál medvehagyma, 1 mokkáskanál citromlé, 2-3 evőkanál majonéz, 1 kiskanál élesztőpehely, ¼ kiskanál só

Szendvicshez:szeletelt kenyér, krém, jégsaláta/fejes saláta/vegyes saláta

Öntsük le a vizet a könzerv csicseriborsóról és babról majd törjük durvára.  Adjuk hozzá a lereszelt sárgarépát, a  apróra vágott medvehagymát. Keverjük bele a majonézt, az élesztőpehelyt és fűszerezzük citromlével, sóval. Dolgozzuk össze a krémet. Rövid időre tegyük hűtőbe.

 

Hogyan készítsünk olcsón mogyoróvajat? – Peanut butter alig 250 forintból!

2015 május 20. | Szerző:

A földimogyoróvaj, más néven peanut butter beszerzése sokáig nem volt könnyű, ma már a legtöbb áruházlánc árul ugyan ilyen terméket, de elég drága áron. A házi változat  -természetesen – sokkal olcsóbb,  egy üvegnyi megvan kb. 250 forintból. Ezzel azt hiszem semelyik nagyáruház sem versenyezhet!

mogyorokremhazi

Az utóbbi időben egyre több receptemben használtam házi földimogyoró krémet (tortába,   smoothie ) ,ideje, hogy megosszam a receptjét is.

Az óbudai piacon van egy jó kis aszalt gyümölcsös, magvas hely, ahol 120 Ft/ 10 dkg natúr, hámozott földimogyoró. (Máshol lehet, hogy még olcsóbb?!) 20 dekát vettem és ennyiből lett egy közepes méretű üvegnyi.

mogyorokremhazi2

Elkészítése:

A technikája mindössze annyi, hogy a mogyorót beleöntöm egy aprítógépbe és pulzálva, vagyis időnként megállítva turmixolom. Türelem játék, de kb. 15 perc után krémes lesz. Én nagyjából félidőnél feladom és hozzáöntök egy kanál szezám olajat (lehet olíva is), hogy a krémesítést felgyorsítsam.

Csokikrémmel töltött müzliszelet

2013 október 17. | Szerző:

 

Müzliszelet

Az igazat megvalva, nem vagyok az a müzliszeletes-típús és sosem gondoltam arra, hogy itt a blogban közreadok majd valaha is egy müzliszelet receptet, de hát változik a világ…És mivel jól passzol a gyerek uzsicsomagjába, – amibe eddig rendszeresen került bóti müzliszelet – készült hát belőle házi verzió,  amelyet a csokikrém töltelék számomra is elfogadhatóvá tett.

Mostanában vettem fel azt a szokást, hogy valamilyen “egészsségesebb” gabonalisztet is belecsempészek a sütemények tésztájába, ebbe is került fél bögre hajdinaliszt, de simán lecserélhető zablisztre, rizslisztre, sőt sima finom lisztre is, kinek melyik áll közelebb az ízlésvilágához!

Csokikrémmel töltött müzliszelet

Hozzávalók:

1 bögre (2,5 decis) zabpehely és zabkorpa vegyesen, 1 bögre lisztkeverék(hajdina liszt, fehér tönköly liszt), 4 evőkanál kókuszreszelék, 1 kiskanál szódabikarbóna, 100 g puha teavaj, 1 bögre barna nádcukor, 1 tojás

A töltelékhez: 1 tubus sűrített tej, 100 g étcsokoládé, 1 evőkanál vaj

  1. A tésztához keverjük össze a száraz hozzávalókat.
  2. A puha vajat keverjük krémesre a cukorral, majd adjuk hozzá a tojást.
  3. Több részletben adagoljuk hozzá a száraz hozzávalókat. Tegyük a masszát a hűtőbe, amíg a csokikrém elkészül és lehűl.
  4.  A krémhez melegítsük fel a sűrített tejet, olvasszuk meg benne az étcsokoládét és dobjuk bele a vajat. Tegyük félre hűlni.
  5. Egy kisebb brownie (kb. 20 x 20 cm) formát béleljünk ki sütőpapírral, nyomkodjuk az aljára a tészta felét. Öntsük rá a csokikrémet, majd fedjük be a megmaradt tésztával. Előmelegített sütőbe kb. 30-35 percig süssük. Szeletelés előtt hagyjuk jól kihűlni.

Anya lazul, avagy hogy kerül egy tenyér és néhány emberke-retek az uzsis csomagba?

2013 október 15. | Szerző:

 

Bento 04Bento 5

Tapasztalat-csere következik…

Ugye az egész dobozolás úgy kezdődött, hogy rossz étvágyú (vagy inkább válogatós) a nagyobbik gyerekem és az iskolába csomagolt szendvicsek rendszeresen érintetlenül  hazaérkeztek a nap végén. Folyamatosan kerestem és keresem azokat az ételeket, amelyeket a gyerek megeszik, mert az iskolába, már elsősként is teljesíteni kell, és vitaminokra is szüksége van,hogy  kibírja délután 4 óráig. Szóval az anyukám által az uzsicsomagba csempészett kakaóscsigák – bár elfogytak ugyan– de mellőzve lettek, mert még sem lehet minden nap kakaóscsigát enni. ( Erről az iskolásom persze máshogy vélekedik).

Így jött a bento, a dobozolás művészete, amitől még messze vagyok és sajnos a készletem sem annyira változatos, hogy vicces figurák garmadáját tudjam a szendvicsekből elővarázsolni, de teszem a kis apró lépéseimet előre…

Tapasztalataim röviden a következők :

Elhagytam a klasszikus szendvicsformát, bár a méreteit már így is csökkentettem fél adagra, de izgalmasabb lett a kekszkiszúrók által varázsolt változat. ( Amúgy ez lenne a bento lényege, apró, látványos, vicces falatok).

Amikor a lányom meglátta a szíves és harang alakú szendvicskéimet nagyra nyílt a mosolygós szeme. Sikernek veszem, hogy a szívecske ebből a dobozból elfogyott, bár a harang, illetve a sajt visszajött.

Bento003Bento 4

Lazultam én is, körülnéztem bento ügyben a világhálón és láttam, hogy az anyukák többsége a nasira, az egészséges nasira helyezi  a hangsúlyt. Már nem tukmálom én sem a szendvicseimet, elég belőle akár egy apró, de vicces adag, hisz van még mellette gyümölcs, valamilyen édes rágcsa, zöldség, olykor sokmagvas, aszaltgyümölcsös diákcsemege. Nyitottam a sós dolgok felé, ennék  – ahogy hallom – az osztálytársak is  örülnek, mert rendre csipegetnek belőle.

És a emberkeretkek, amiből készült már uborkás változat is, szintén tágranyílt pupillákat eredményezett a sulisoknál!

Lányom pedig minden reggel lelkessen kukucskál be a dobozba, hogy vajon mi lesz aznap benne…hát istenem, előbb, utóbb majd elfogy az a szendvics is!

Bento 4 uzsisdoboz tartalama:

  • Bento 04szőlő, mandarin
  • mini gyümölcsös joghurt
  • tenyér-alakú sonkás szendvics salátával
  • retekemberkék
  • sós ropogós

 

Korábbi uzsisdoboz: itt

 

Kölyök tízórai: szendvics bento-doboz nasival (Bento 3.)

2013 október 8. | Szerző:

 

Bento  doboz2

Egy újabb uzsisdoboz a 7 évesemnek, hogy a gyerek rászokjon az iskolában is az evésre. Mint látjátok több benne a nassolni való, de legalább az egészséges vonalon mozgunk: müzli, magvak, gyümölcs! 🙂

Amúgy meg a szendvics az, ami szinte mindig haza is jön. Próbálok a csomagolásban egy kicsit fejlődni, elvégre ez lenne a bento lényege…

 

A mai doboz tartalama:

  • vajas, szalámis, uborkás félbarna kifli
  • olivabogyó és kaliforniapaprika szeletek
  • alma és szölő
  • csokis, meggyes müzliszelet
  • diákcsemege (vegyes dió-félék, mazsolák, aszalt gyümölcs)

 

Korábbi bento doboz az iskolába:

Bento01

Hogyan hozzuk meg egy rosszul evő gyerek étvágyát? (Uzsonnásdoboz, Bento – 2.)

2013 október 2. | Szerző:

Bento01

 

Ez a gondolat sugallta a gyerek uzsonnásdobozának összeállítását.  Korábban ugyanis a szendvics rendre visszajutott hozzám a nap végén, most a bento doboznak köszönhetően kicsit nagyobb a választéka a nap közbeni csipegetésre.

A biztos pont a desszert és a gyümölcs. Ezek többnyire elfogynak. Az édesség általában müzliszelet, vagy dörmimaci, vagy dió-mazsola keveréke, esetleg diákcsemege (többféle dió, mandula, többféle mazsola),a gyümölcs idényjellegű, mostanában alma, szőlő, körte. A banán valamiért mindig hazakerül. Olykor kerül a csomagba gyümölcsjoghurt is.

A szendvics az klasszikus. Vajas, szalámis, sajtos. Alapja kifli, zsemle vagy szendvicskenyér. Mondanám szívesen, hogy teljeskiőrlésű, de ez a 7-évesemnél nem nyerő kombináció. És mindig fél adag. Még ez sem fogy el. A felvágottakat egy idő után elhagytuk, nem biztos, hogy jót tesz neki a meleg osztályteremben a várakozás. (És mi tagadás az én gyomromnak sem, mert általában én falom fel.)  A szalámi, kolbász jobban tűri a strapát. Zöldség néha kerül a szendvicsbe is, vagy külön csomagolva, mellé.

 

A mostani uzonnásdoboz tartalma:

 

Korábbi Bento tipp:



Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!