Egy hete történt

2009 augusztus 24. | Szerző:

 ….vagyis majdnem egy hete, csak volt egy kis gond az adminnal….

Makrobiotikus főzőtanfolyamon jártam, már nem először; ha Kushi Intézet lenne, akkor  már diplomázhatnék is belőle.
Könnyen lelkesedő típus vagyok, ráadásul a gasztronómiával kapcsolatban nem ismerek mértéket. Az egészséges táplálkozásról már sokszor írtam és ilyenkor általában új életet is kezdtem. Aztán egy hónap múlva ismét, egy másikat. Az utóbbi időszakban a makrobiotika többször “megtalált”, és közben lett otthon hijiki-alga, nori lap, miszo paszta, aztán egy másik is, mert ez előbbi alig egy-két használat, de több hónapos állás után lejárt, umeboshi – szilvapaszta (bár helyesen talán még kiejteni sem tudom), és begyűjtésre került néhány gabona szirup is.  Észrevétlenül elmaradt a fehér cukor és lett helyette rizs, illetve maláta szirup. Elmaradt a fehér liszt, lett helyette teljes kiőrlésű. A 3,5%-os tej lecserélődött rizs- illetve zabtejre, de csak pár napig, mert ízét nem tudtam teljesen megszokni. A só, már nálunk évek óta tengeri illetve Epres Panni hatására himalájai  – de ez már egy másik történet, egy másik beszélgetés…

Ezt főztük és ettük:

(receptek majd később)

Leves:

Miszo leves
Első fogásnak miszó leves készült, barna rizs miszóból, mert ez a legkiegyensúlyozottabb, legközéppontosítóbb gabona.

Főfogás

Barna rizs árpával, pirított szezámmagban
Lencseragu
Tofu krokett
Nyárs tempura,
Nori tempura
Reteksavanyú gyorspréssel

Desszert:

Gyümölcskompót

Dobd össze süti

2009 május 1. | Szerző:

 

Vannak olyan tévhitek, hogy a makrobiotikus táplálkozás alatt éhezik az ember. No ezt határozottan cáfolom. Pár hete a tavasz ételeiről szóló főzőtanfolyamon vettem részt, ahol többféle ízletes ételek elkészítését sajátíthattuk el. A tavaszi lencseleves mellett ezzel a sütivel fogadták a lelkes hallgatóságot és több tepsivel elfogyott belőle, amíg a következő fogásokra készültünk.
Másnap otthon gyorsan megsütöttem, mert úgy hiányzott az íze.
Igekszem majd feltenni néhány makrobioikus recpetek, mindjárt kezdetnek itt ez a reformsüti, amely garantáltan sikert arat még azoknál is, akik at hiszik, hogy a reformtáplálkozás csak íztelen saláták és magok fogyasztásából áll.

Almás, mazsolás szelet, tojás nélkül

Hozzávalók:

  • 450 g teljeskiőrlésű tönköly liszt,
  • 1 kiskanál szódabikarbóna,
  • 1 kiskanál fahéj,
  • fél kiskanál só,
  • 2-3 dl rizsszirup (Bioboltokban kapható igaz, elég drága, 1300 körül van egy üveggel. Nekem sem volt itthon, én fél doboz nádmelassszal helyettesítettem, bár ez utóbbinak sokkal karakteresebb az íze. De ugyanúgy lehet mézzel, uram bocsá’ 15-20 dkg barnacukorral helyettesíteni, csak akkor már nem makrobiotikus…),
  • 100 g mazsola (nekem az óriásból volt itthon),
  • 5 dl meleg víz,
  • 2 dl növényi olaj
  • 2-3 db alma kockára vágva.

Keverd össze a lisztet a sóval, a fahéjjal és a szódabikarbónával.
A mazsolát tedd egy lábosba és öntsd fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Forrald fel. Ettől sokkal jobban kiemelkedik a mazsola karakteres íze. Majd dobd hozzá az almadarabkákat is.

Keverd össze a rizsszirupot (vagy agavét, vagy mézet, vagy barnacukrot) a vízzel és az olajjal, add hozzá a gyümölcsöket és az egészet dolgozd össze a liszttel.

Bélelj ki egy közepes (kb. 20 x 30 –as) tepsit sütőpapírral és előmelegített sütőben, nagyjából fél óra alatt süsd készre.



Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!