Süti a Mikulásnak: Rózsaszín pöffeteg

2013 december 5. | Szerző:

 

 

01PinkCookies

Készülünk. Mint minden évben ilyenkor. Várjuk a Mikulást. Estére rend lesz a szobába, kikerül a csizma az ablakba és persze a szokásos süti és tejecske is tálalva lesz a párkányon, hogy a megfáradt Utazó és a kis manói falatozhassanak belőle.

A süti persze minden évben más. Volt már ilyen is egykor. Most rózsaszín lett: málnás (málnalekváros) cookies, vanília krémmel. Kicsit csajosítottunk a külsején, bár nem lett annyira fotogén. A málnalekvár azonban nem adott elég rózsa-színt neki, úgy hogy ételszínezővel ráerősítettünk. A szivárvány torta óta nem okoz lelkiismeretfurdalást, ha olykor olykor használom. (Igaz, nem mindegy, hogy milyen márkát használ az ember, nekem a népszerű pudingos cég terméke nem vált be, kevés volt, drága és a piros, inkább halvány rózsaszín volt).

Málnás cookies, vanília krémmel

 

02PinkCookies

Hozzávalók:

10 dkg cukor, 10 dkg puha vaj, 2 tojás, 2 evőkanál joghurt, 3-4 kiskanál málnalekvár (helyette lehet bármilyen piros lekvár is, mint a ribizli, meggy stb), 20 dkg liszt, 1 kiskanál sütőpor, 2 kiskanál kókuszreszelék, néhány csepp piros ételszínező

A krémhez: 125 g Philadelphia krémsajt, 3-4 evőkanál porcukor, egy kupaknyi vanília esszencia

 

  1. Keverjük krémesre a vajat a cukorral, majd adjuk hozzá a tojásokat.
  2. Adjuk hozzá a joghurtot és a málnalekvárt is.
  3. Dolgozzuk össze a lisztet a sütőporral, kókuszreszelékkel, majd keverjük bele a vajas masszába. Színezzük az ételszínezővel.
  4. Pihentessük a hűtőben egy-két órára. (Nekem lágy volt a massza, féltem, hogy majd szétfolyik, ezért tettem be több órára a hűtőbe, de ártani nem árt a masszának.)
  5. Formázzunk kisebb golyókat. (Most diónyi golyót formáztam belőle ez duplájára nőtt. Legközelebb kisebb, üveggolyókat formázok, hogy kisebbek legyenek a pöffetegek, mert én úgy jobban szeretem.)
  6. Tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, tetejét nyomjuk le kissé egy kanállal, majd előmelegített sütőbe 10 perc alatt süssük meg.
  7. Várjuk meg míg kihűl, majd ragasszuk össze a krémmel. Ehhez keverjünk össze minden hozzávalót.
  8. Hűtőbe tároljuk.

03PinkCookies

És, ha valaki még rózsaszínben gondolkodik, ajánlom még az epres, joghurtos piskótát:

Epresjoghurtoschiffon001

Oreo keksz, házilag

2013 november 24. | Szerző:

 

Oreokeksz 1

Az adventi időszak közeledtével beköszöntött hozzánk a kekszes időszak. Lelkesen gyúrjuk, nyújtjuk, szaggatjuk, sütjük, ragasztjuk lekvárral stb, a sok kicsi apró süteményt, hogy a kekszes fémdobozok megteljenek és folyamatosan tele legyenek. (A királyi többes pedig azért mert sulissá cseperedő lányom is besegít, igaz ilyenkor a nyers alaptészta is csipegetés áldozata lesz.). Ez a kakaós keksz nagyon finom lett, könnyedén összedobható  a tésztája,  bár a vajas, tejes krém miatt hűtőbe érdemes tárolni.

 

Oreo keksz

 

Oreokeksz 2

Hozzávalók:

20 dkg finom liszt, 8 dkg keserű kakaópor, fél kiskanál sütőpor, 1 kiskanál szódabikarbóna, 10 dkg porcukor, 15 dkg puha vaj, 1 tojás

A krémhez: 10 dkg puha vaj, 6-8 evőkanál porcukor (lehet még több is, ízlés szerint) 2-3 evőkanál felforralt és már kihűlt tejszín

A tésztához keverjük krémesre a vajat a cukorral, majd adjuk hozzá a tojást. Forgassuk össze a sütőporral, szódabikarbónával, kakaóporral elkevert liszttel.

Tegyük a hűtőbe egy fél órára (legalább) ezt a masszát, majd porcukorral megszórt munkalapon nyújtsuk ki, és valamilyen kerek formával szaggassuk ki. Előmelegített sütőbe süssük 7 percig. Tovább ne, mert kemény lesz.

A krémhez keverjük össze a puha vajat a porcukorral, lazítsuk egy-két kanál tejszínnel. Tegyük hűtőbe dermedni.

Oreokeksz 3

Ezzel a krémmel ragasszunk össze két kakaós korongot.

Lidérc-keksz Halloween-ra, kakaóval, fahéjjal

2013 október 30. | Szerző:

 

átdolgKeksz

Halloween közeledtével talán kissé bizarabb formát is ölthetnek a kekszek. Ez eredetileg csontváznak indult, viszont a csontok cukormázas pingálásához már túlságosan fáradt voltam és a bolti tubusos dekormáz sem adta meg magát (beszáradt), úgyhogy maradt ez a töményen csokis verzió, így pőrén. Igaz, így nem lett annyira látványos, de nagyon finom. Főleg, ha sötét holland kakaóporral készíti az ember.

 

Fahéjas, kakaós keksz

  • 120 g puha vaj
  • 150 barna cukor
  • 1 tojás
  • 30 dkg liszt
  • 4-5 evőkanál holland kakaópor
  • 2-3 kiskanál fahéj
  • Csipetnyi só

Krémesre keverjük a puha vajat a cukorral és a tojással.

Adjuk hozzá a lisztet, a fahéjat, kakaóport, csipetnyi sót és a masszát néhány órára tegyük a hűtőbe.

Kinyújtjuk és kiszaggatjuk sütiformával.  Sütőpapírral lefedett sütőlemezre téve süssük. 9 perc elég lesz hozzá.

Csokikrémmel töltött müzliszelet

2013 október 17. | Szerző:

 

Müzliszelet

Az igazat megvalva, nem vagyok az a müzliszeletes-típús és sosem gondoltam arra, hogy itt a blogban közreadok majd valaha is egy müzliszelet receptet, de hát változik a világ…És mivel jól passzol a gyerek uzsicsomagjába, – amibe eddig rendszeresen került bóti müzliszelet – készült hát belőle házi verzió,  amelyet a csokikrém töltelék számomra is elfogadhatóvá tett.

Mostanában vettem fel azt a szokást, hogy valamilyen “egészsségesebb” gabonalisztet is belecsempészek a sütemények tésztájába, ebbe is került fél bögre hajdinaliszt, de simán lecserélhető zablisztre, rizslisztre, sőt sima finom lisztre is, kinek melyik áll közelebb az ízlésvilágához!

Csokikrémmel töltött müzliszelet

Hozzávalók:

1 bögre (2,5 decis) zabpehely és zabkorpa vegyesen, 1 bögre lisztkeverék(hajdina liszt, fehér tönköly liszt), 4 evőkanál kókuszreszelék, 1 kiskanál szódabikarbóna, 100 g puha teavaj, 1 bögre barna nádcukor, 1 tojás

A töltelékhez: 1 tubus sűrített tej, 100 g étcsokoládé, 1 evőkanál vaj

  1. A tésztához keverjük össze a száraz hozzávalókat.
  2. A puha vajat keverjük krémesre a cukorral, majd adjuk hozzá a tojást.
  3. Több részletben adagoljuk hozzá a száraz hozzávalókat. Tegyük a masszát a hűtőbe, amíg a csokikrém elkészül és lehűl.
  4.  A krémhez melegítsük fel a sűrített tejet, olvasszuk meg benne az étcsokoládét és dobjuk bele a vajat. Tegyük félre hűlni.
  5. Egy kisebb brownie (kb. 20 x 20 cm) formát béleljünk ki sütőpapírral, nyomkodjuk az aljára a tészta felét. Öntsük rá a csokikrémet, majd fedjük be a megmaradt tésztával. Előmelegített sütőbe kb. 30-35 percig süssük. Szeletelés előtt hagyjuk jól kihűlni.

Ma délután minden a macaronról fog szólni! – Kávés macaron

2013 március 20. | Szerző:

2. Macaron Nap,március 20

Mi is az a macaron? Kicsi, kerek, színes desszert, valamilyen krémmel töltve. Darált mandulából, cukorból (vagy cukorszirupból , felvert tojásfehérjéből készül.  Hogy milyen is a jó macaron, az egyrészt ízlés doga, állagra könnyűnek, légiesnek kell lennie, kicsit roppanós kéreggel.

 

Mire jó a Macaron Nap?
Leszámítva a tömeget, a tülekedést, a mai napon több, mint 20 cukrászda sütijét lehet egy helyen megkóstolni, így a nap végére tudni fogod, hogy neked melyik változat jön be.
A kiálltók között ott lesz a La Praline, a Centrál Kávéház, a Four Seasons Gresham, a Gerbaud, a Villa Bagatelle, a Sarki Fűszeres, a Gundel Cukrászda, a Sugar! és még sokan mások. Zólyomi Zsolt, az Orr elkészítette a macaron illatot és néhny ismert ember is kilátogat. Szóval, ha nincs más programod, ma délután 3-kor irány az Akvárium, az Erzsébet téren.

Bevallom, én még csak aTchibo kurzusán késztíttem macaront, hiába vettem megazóta a szuper szexi szilikonos formámat, még nem jutott idő rá, hogy idehaza kipróbáljam.
Az ott készített kávés macaron receptje a következő:

Kávés macaron

Hozzávalók: 250 g őrölt mandula, 450 g kristálycukor, 6 db tojásfehérje, 60 g porcukor, 10 csepp citromlé
1 csésze presszó kávé

Az őrölt mandulát összekeverjük a porcukorral. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a kristálycukrot és végül a citromlevet, majd a kemény habba belekeverjük a kávét. Az elkészült habot a mandulás porcukros keverékbe forgatjuk. Sima csöves nyomózsákból egyenlő távolságra a forma jelöléseinek megfelelően kis kör alakú formákat készítünk. 10 percet pihentetjük száraz helyen, majd 150 fokos sütőben 10 perc alatt készre sütjük.

Miután kivettük szilikon sütőlapot kivesszük a tepsiből, hogy ne süljön tovább, hagyjuk kihűlni és csak kihűlés után vesszük le a formáról.

Kávékrém

Hozzávalók: 3 db tojássárgája, 10 dkg cukor, 1 csésze presszó kávé, 10 dkg fehér csokoládé, 10 dkg vaj
A tojássárgáját a cukorral vízgőz felett habbá verjük, majd hozzáadjuk a kávét. Addig főzzük, amíg besűrűsödik, majd hozzáadjuk a vajat és a csokoládét és simára keverjük. Kihűtjük, majd gépi habverővel felhabosítjuk. A kész krémmel összetapasztjuk a tésztákat.

Karácsonyi készülődés (4.): Morgó csúcs

2012 december 18. | Szerző:

 A tavalyi év felfedezettje! A karácsonyi és a szilveszteri vendégjárás azért jó, – túl persze a társadalmi eseményen – mert  mindig találok valami gyöngyszemet, amit eddig még nem kóstoltam. Ennek az apró sütinek az alapja, gesztenye, a csúcsa diós-kekszes massza, egy középén megbúvó meggyszemmel.
Amikor a receptet átküldte barátném, akkor szembesültem a címével, “morgó hegycsúcs” és a neten kering belőle egy-két változat.
A formázást megkönnyíti egy citromfacsaró belseje :-)))
Íze isteni!
A saját változatomból a tojásokat elhagytam, írtózom tőle nyersen, és több tejet adtam hozzá. Ezt előzőleg felforraltam és lehűtöttem

Morgó csúcs

Hozzávalók: 35 dkg darált keksz,10 dkg darált dió, 30 dkg porcukor, 4 dkg kakaópor, 2 nagyon friss tojás (én elhagytam), 25 dkg mélyhűtött gesztenyepüré,10 dkg vaj vagy sütőmargarin,kevés rum, esetleg rumaroma, kristálycukor, esetleg 1-2 evőkanál tej(több mehet belőle), magozott meggy
kézi citromfacsaró

Keverjük össze a keksz 2/3-t 10 dkg darált dióval, 25 dkg porcukorral, 4 dkg kakaóporral és néhány kanál tejjel.(Tojás hiányában egy deci is mehet bele).
Egy  másik edényben dolgozzuk össze a felolvasztott gesztenyemasszát  5 dkg porcukorral, 15 dkg darált keksszel, 10 dkg puha vajjal vagy margarinnal és egy kis rummal (vagy aromával).
A diós masszából nedves kézzel formázzunk golyókat,  forgassuk kristálycukorba és nyomkodjuk bele egy felfordított kézi citromfacsaró üregébe, amit előzetesen folpackkal kibéleltünk.
Nyomkodjunk bele egy-egy magozott meggyszemet, és zárjuk le a gesztenyemasszával.
A formából a folpack segítségével könnyen ki lehet szedni, de valaki az ütögetős változatra esküszik.

Mártogatós kedvencek: biscotti, cantuccini

2009 december 13. | Szerző:

 


Az olasz mártogatós süti, a cantuccini viszonylag új kedvenc a családban, de nagyon megszerettem mert könnyű összeállítani a tésztáját és a sütése is csak az első olvasatra tűnik macerásabbnak bármelyik tésztánál! Ráadásul így télen imádom a sütiket fémdobozba tárolni, ezt pedig kifejezetten ebbe ajánlott!

Az első kökemény prototípuson túllépve  sikerült olyat is kikísérleteznem, ami kellően porhanyós, és akár önmagában, vagy teába, kávéba mártogatva is megállja a helyét!

Számomra is meglepő módon nem is annyira a dupla csokisért rajongtam (bár csokis sütinek mindig lennie kell!), nagyon finom üde színfolt volt a citromos, de a pálmát még is a mogyorós vitte el!

A 3 recept az nlc-n olvasható!

Süti a Mikulásnak

2009 december 8. | Szerző:

 

Nagy izgalommal készült ez a sütemény, Nem akármilyen vendégnek, a Mikulásnak. Lányom a maga 3,5 évével imád tésztát gyúrni, cukorba, lisztbe pacsmagolni. És persze kóstolgatni.

Kekszformával kinyomkodta, anya újrformázta azokat, amikből golyók lettek, majd megsütötte.

Néhány darab tányérra került és ment az ablakba a kis csizma mellé….
Azóta is lelkesen újságolja mindenkinek, hogy csak a morzsa maradt a tányéron!

 

Csokis keksz

Hozzávalók:

1 bögre puha vaj (kb. 125 g)
3/4 bögre porcukor
1/4 bögre keserű kakaópor
1,5 bögre liszt
1 kiskanál őrölt fahéj

A vajat dolgod össze a cukorral, majd keverd bele a kakaóport, a lisztet, a fahéjat, a csipetnyi sót. Hűtőszekrénybe pihentesd fél órát. (kb.)
Nyújtsd ki 4-5 mm-esre és kekszformával szagass belőle kisebb adagokat
Előmelegített sütőben, 15 perc alatt megsülnek.
Hagyd kihűlni, tárold fémdobozba.

Megjegyzés. a bögre 2,5 decis. Ehhez a sütihez holland kakaóport használtam, ami most elég erőljesnek biznyoult. Lehet, hogy 2-3 kanálnyi elég lenne belőle.

Címkék: , ,

Csokis madeleine….ám de gigant.

2008 május 30. | Szerző:

 

Íme, az én madeleine-m. Egy kicsit robosztusabb, medvetalp méretben,
csokis ízesítéssel …az eredeti, Proust kecses „petit”-jéhez képest. Amolyan „gigant”
madeleine.

De hát, mit tegyek, erre a nagyméretű 9-lyukú formára is hetekig
várni kellett a Tálal6 listáján. Ráadásul szilikon (ami nálam nem előny) és
aranyárba mérték…De az enyém és most már végre neki állhatok madeleineket
gyártani.

Az első tesztalanyom Ági volt. Ő jó csokisnak találta (akkor valószínűleg ízlett neki). A gyerkőcök is falták és a Zuram is többet tüntetett el
belőle, mint amennyit én szerettem volna.

A gyors süti kategóriába tartozik; a tészta összeállítása 5
perc, sütésidő kb. 12. perc. Viszont a két tevékenység között ajánlatos egy-két
órára a hűtőszekrényben pihentetni a masszát.

Jó étvágyat hozzá!

Csokis madeleine

(18-20 gigant darab)

Hozzávalók:

100 g étcsokoládé,

100 g margarin,

3 tojás,

2/3 bögre kristály cukor,

1 bögre liszt,

1 kiskanál madagaszkári
vanília kivonat.

(a bögre=2,5 decis)

Mikróba felolvasztottam a vajat és beledobtam a széttördelt étcsokoládét.
Addig kevergettem, amíg az felolvadt benne.

A 3 tojást robotgép segítségével krémessé vertem a cukorral.
Hozzáöntöttem a már kihűlt vajas, csokis masszát, és beleszitáltam a lisztet. Fakanállal összeforgattam, legvégül
belecsurgattam a vanília kivonatot.

Néhány órára a hűtőszekrénybe tettem.

Aztán megtorpantam, hogy most vajon ki kell-e vajazni a szilikonformát,
vagy sem? Kompromisszumos megoldásom; először kivajaztam, de mivel két adagra
fogyott el a tészt, a második sütésnél már nem kentem ki a formát egyáltalán.
Nem is hiányzott neki.

Előmelegített sütőbe, kb. 180 fokon 12 percig sütöttem.
Két-három percig még a meleg sütőbe pihentettem, majd kivettem és a formába
hagytam kihűlni.

Címkék: ,


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!