Egyszerű ribizlis, kekszes piskóta

2016 június 26. | Szerző:

Igazi nyári süti, könnyű állagú, izgalmas kekszmorzsás piskóta, valamilyen idény gyümölccsel. Most ribizli került bele. De cseresznye, meggy, áfonya, szeder is jól illik bele.

Ribizlis szelet

Ribizlis szelet

Mondhatnám azt is, hogy amolyan 10 perces süti, de ez nem a készítésére igaz, hanem arra a szomorú tényre, hogy nagyon eteti magát, (főleg egy kis frappéval, vanilia fagyival) és sajnos 10 perc alatt elfogy!

Hozzávalók:

10 dkg puha vaj, 10 dkg cukor, 3 egész tojás 7 dkg piskóta tallér megdarálva, 3 dkg liszt, 1 kiskanál szódabikarbóna, 1 bögre ribizli

A puha vajat keverjük krémesre a cukorral. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat, majd adjuk hozzá a megdarált kekszet és forgassuk bele a szódabikarbónával elkevert lisztet.

ribizlisszelet1JPG

Egy pite formát (kb.20 centis) kenjünk ki vajjal, majd kanalazzuk bele a masszát. Szórjuk meg ribizliszemekkel. Előmelegített sütőben süssük kb. 30 percig.

 

Csokoládékrémes piskótatekercs

2015 október 28. | Szerző:

Hogy milyen finom tud lenni egy egyszerű piskótatekercs sárgabarack lekvárral, arról nem is kell talán beszélni, de ha még egy réteg vajas csokikrémet is kenünk rá! Igazán mennyei édességet kapunk.  Mostanában egészen megbarátkoztam a piskótatekercs készítésével, amióta már nem tartok attól, hogy berepedezik a feltekerésnél, azóta nem is történik ilyen malör!

csokispiskotatekercs1

Csokoládékrémes piskótatekercs

Hozzávalók a piskótához:

4 tojás különválasztva

8 dkg cukor

8 dkg liszt

Csokikrémhez:

0,5 dl tej

20 dkg porcukor

4 evőkanál keserű kakaópor

 20 dkg vaj

kb. 5 evőkanál sárgabaracklekvár

csokispiskotatekercs

A tojásfehérjéket verjük fel habbá, adjuk hozzá a cukrot és verjük tovább, míg jó kemény állagú nem lesz. Egyesével adjuk hozzá a tojások sárgáját, majd apránként adagolva keverjük bele a lisztet.

Egy közepes tepsit béleljünk ki sütőpapírral és kenjük rá a masszát. Előmelegített kb. 175 fokos sütőben 12-15 perc alatt süssük készre. Egy konyharuhát terítsünk ki az asztalon, hintsük be porcukorral és fordítsuk rá a még meleg piskótát, úgy hogy a sütőpapír felül legyen, és húzzuk le róla. Szórjuk meg ezt az oldalát is nagyon kevés porcukorral és tekercseljük fel a konyharuha segítségével. Hagyjuk teljesen kihűl.

A krémhez melegítsük  fel a tejet, adjuk hozzá a porcukrot és melegítsük tovább, amíg az teljesen felolvad. Keverjük bele a kakaóport is. Ekkor tegyük félre  hűlni, közben a vajat 3-szori adagolásban keverjük el benne, gépi habverővel könnyebb. Tegyük hűtőbe és amikor jól lehűlt, verjük fel krémesre.

A piskótalapot nyissuk ki, kenjük meg lekvárral, majd a csoki krém 2/3-ával. Tekercseljük fel és a tetejét, oldalát kenjük be vékonyan a megmaradt krémmel.

5 perces szilvás, barackos lepény

2015 szeptember 19. | Szerző:

Egykori németországi rokonlátogatások hangulatát idéz fel számomra ez a süti, a délutáni kávézás mellé ettünk ehhez hasonló vajas, gyümölcsös kucheneket.

szilvásbarackos2

Itthon folytatódik a maradékok felélése, egy kis barack, egy kis szilva, amit nagy lelkesen lekvárkészítéséhez vettem már lassan egy hete, de a lekvár még nem rotyog, a szilva meg egyre csak fogy, és kb 5 perc, amit a tészta kikeverésére fordítottam. Ezen a héten valahogy az idő iszonyúan felértékelődött számomra, a konyhában is előnyben részesítettem a gyors fogásokat. Szóval 5 perc, a többit pedig a sütő végzi.

Egy korábbi fahéjas, meggyes receptet itt olvashattok:

Szilvás barackos lepény

Hozzávalók:

15 dkg puha vaj,

15 dkg cukor

3 tojás

10 dkg liszt

1 kiskanál sütőpor

5 dkg darált mandula

néhány szem idény gyümölcs: őszibarack, szilva cikkekre felszeletelve

szilvásbarackos

A puha vajat keverjük ki a cukorral. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat, majd szitáljuk bele a sütőporos lisztet. Szórjuk bele a darált mandulát.

Vajjal kenjünk ki egy pite-sütőtálat (kb 22 centis átmérőjű), hintsük meg liszttel és kanalazzuk bele a masszát.

Fektessük el a tetején körbe a gyümölcsöket, szórjunk rá barna cukrot és tegyük be előmelegített sütőbe.

Kb. 180 fokon süssük 30 percig.

Kossuth-kifli bögrésen

2015 május 15. | Szerző:

Egyszerűen elkészíthető, hihetetlenül finom sütemény. Könnyű vajas piskóta, kevés dióval megszórva. (Szóval nem  hasonlít sem a búr, sem a pozsonyi kifli tesókra). Bár Kossuth állítólag mandulával szerette!

Kossuthkifli2

Három napon belül háromszor készült el, igaz ebből két sütést csak felügyeltem, az iskolai Project Hét alatt. Hatodikosok készítették, akiknek a reformkori élet volt a témájuk és imádták. Összeállítani is és megenni is. A harmadikat már a hétvégén én követtem el, gyors vendégváró fogásnak bizonyult, amikor a lányomhoz jöttek a kis barátai.

Egy nagy tálcányi lesz belőle. Kell hozzá egy bögre (a liszt és a cukor méréséhez) és egy  jó pogácsa-szaggató (vagy egy borospohár, ha nem lenne) és meg is van a félhold.
kossuthkilfi

 

Kossuth-kifli

Hozzávalók:

3/4 bögre cukor

1,5 bögre liszt

fél kiskanál szódabikarbóna

2 kiskanál reszelt citromhéj

20 dkg nagyon puha vaj

4 tojás, szétválasztva

1/2 bögre darált vagy nagyobb darabokra zúzott dió

 

A tojásokat válasszuk külön, a fehérjéből verjünk kemény habot.

A lisztet keverjük el a szódabikarbónával  és a citrom reszelt héjával.

A puha vajat keverjük krémesre a cukorral, adjuk hozzá egyenként a tojások sárgáit. Két-három részletben adjuk hozzá a lisztet  és keményre felvert habot.

Egy 20 x 30-as tepsit béleljünk ki sütőpapírral, egyengessük el benne a masszát és szórjuk meg a tetejét a dióval.  A sütőt melegítsük elő kb. 175 fokra és kb. 20 perc alatt süssük készre.

Egy kör alakú kiszúróval szaggassunk félhold formákat a kisült tésztából.

Spórolós túrótorta, túró nélkül

2015 március 30. | Szerző:

Ez aztán tényleg spórolós kategória, mivel éppen a túrót hagytuk ki belőle. Van benne viszont joghurt és a vízgőzben való sütéstől habkönnyű lett az állaga. Ízre viszont a klasszikus sütőben sült túrótortákat idézi. Gyümölcszselével és gyümölcsdarabkákkal a tetején tortásítani is lehet!

sporolosturotorta

Hamis túrótorta

Hozzávalók: 200 g joghurt, 4 tojás, elválasztva, 3 púpos evőkanál liszt, 1 púpos evőkanál kukoricaliszt, vagy kukorica keményítő, 40 ml olaj, 6 evőkanál cukor.

sporolosturos

Válasszuk szét a tojásokat és a fehérjét verjük fel a cukor felével kemény habbá.

A tojássárgájákat keverjük bele a joghurtba, adjuk hozzá a cukor másik felét és az olajat. Keverjük bele a kétféle lisztet, majd forgassuk össze a keményre felvert tojásfehérjékkel.

Béleljünk ki sütőpapírral egy nem kapcsos tortaformát.

(Tehetjük kerek formába is, de ne legyen kapcsos én 20 x 20-as négyszögletes brownie-s formába tettem)

Takarjuk le fóliával, majd állítsuk a formát egy nagyobb tepsibe, amit öntsünk fel meleg vízzel. Így tegyük előmelegített sütőbe és süssük kb. 50 percig. Végezzünk tűpróbát, ha már nem ragad a próbatűre, akkor kész, ha még ragad, adjunk neki további 5-10 percet, de már letakarás nélkül. Ha hosszúkás püspökkenyérformába sütjük, több idő kell, mert vastagabb a piskóta rétege.

Egy nem annyira klasszikus kuglóf!

2013 május 30. | Szerző:

KakaósChiffon 3

Ez bizony piskóta, méghozzá kakaós-kávés. De az utóbbi szinte nem is érződik. A gyerekekkel felváltva kapkodtunk utána. Másnapra el is fogyott.

Chiffon. Vagyis a tojássárgás-kakaós-kávés massza a jó kemény habbá felvert tojásfehérjébe forgatva.

 

Kakaós, kávés piskóta

 

Hozzávalók:
(A) 5 tojás sárgája,1/2 bögre cukor,

(B) 1/2 bögre langyos víz, 4 evőkanál keserű kakaópor, 2 mokkáskanál instant kávé

(C) 1/2 bögre növényi olaj,

(D) 1 bögre liszt, 1 mokkáskanál szódabikarbónával elkeverve

(E) 5 tojás fehérje, 1/2 bögre cukor

mérce: 2,5 decis bögre

Elkészítése:

  • Verjük fel nagyon kemény habbá a tojásfehérjéket a cukorral. (E)
  • Krémesítsük össze egy tálba a tojások sárgáját a cukorral.  (A)
  • Keverjük össze a langyos vizet a kakaóporral, és a kávéval. (B)
  • Dolgozzuk össze a tojásos masszát  a kakaós, kávés vízzel (A+B), majd öntsük hozzá az olajat is (+C).
  • A lisztet és a kakaós tojásos masszát felváltva forgassuk bele a tojásfehérjékhez.
  • Egy kuglóf formát kenjünk ki vajjal és liszttel és töltsük bele a tésztát.

Előmelegített sütőben süssük először 6 percig erősebb fokozaton, majd további 30 percig alacsonyabb hőfokon. 35 perc után végezzünk tűpróbát, ha nem ragad a közepe, akkor már jó.

KakaósChiffon 2

Gondolkodj rózsaszínben: Epres, joghurtos chiffon piskóta

2013 május 13. | Szerző:

Epresjoghurtoschiffon001

Látszólag amolyan nőcis süti, mert eléggé rózsaszín, de a pasik is jóízűen ettek belőle!  Beleértve az egyévesemet is, akinek ez volt az első édessége. (Igaz, csak egy mini adagnyi.); a  legszebb húszas éveit élő unokaöcsémet, aki felváltva kínálta magának egy kávékrémes piskótával (értsd egyik kézbe ez, másik kézbe az), és a Zuramat is, aki később rezignáltan jegyezte meg, hogy AZ, már elfogyott? El, hát,mivel én sem vontam meg magamtól eme finom falatokat: a chiffon-piskóta tésztája pedig olyan könnyed, rugalmas, puha,jaj nagyon rá vagyok ám kattanva!

 

Epres, joghurtos chiffon piskóta

Hozzávalók:

(A)
4 tojás sárgája, 25 g porcukor, 40 ml növényi olaj, 100 g epres joghurt (+epersűrítmény  5-6 eperből, teaszűrőn átpépesítve)

(B)

80 g liszt fél kiskanálnyi sütőporral elkeverve

(C)

4 tojásfehérje, 60 g porcukor

Epresjoghurtoschiffon002

Keverjük krémesre a tojássárgákat a cukorral, majd adjuk hozzá az olajat, a gyümölcsjoghurtot és a pépes epersűrítményt.(A)

Verjük fel nagyon kemény habbá a tojásfehérjéket. Közben adagoljuk hozzá a cukrot.(C)

Két-háromszori részletben keverjük bele a kemény tojáshabba az epres tojássárgás krémet, a lisztet szitálva (B), majd öntsük egy kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe (az enyém 20×20-as méretű)

170 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 30-35 percig.

Mákos piskóta

2013 április 29. | Szerző:

Mákospiskota

Na, úgy látszik menthetetlenül sütis blog lettem. Kétségtelenül túlsúlyba kerütek/nek a sütis receptek. Az az igazság, hogy azért mutatósabbak is, mint mondjuk egy pacalpörkölt. Mostanában különben imádok piskótákat sütni, kipróbáltam néhány varriációját, és alkalomattán megosztom itt is, mert én már rég túl lépten a klasszikus változaton ( ahány tojás, annyi kanál cukor és annyi kanál, (vagy -1 ) liszt), és azóta remek állagú piskótákat gyártok (lásd chiffon) és reggelire könnyedén csúszik le a tejeskávé mellé, mint ez a mákos  is!

Hozzávalók:
(A) 3 tojás sárgája, 30 g cukor, 30 ml növényi olaj, 70 ml víz, 70 g sütemény liszt, 50 g darált mák, 1 kiskanál sütőpor
(B) 4 tojásfehérje, 30 g cukor

Elkészítése:
Keverjük össze egy tálba a tojások sárgáját a cukorral, amíg a cukor fel nem oldódik. Adjuk hozzá az olajat és keverjük össze, majd a vizet. Szitáljuk bele a sütőporral elkevert lisztet, majd a mákot is.
Egy másik tálba verjük kemény habbá a tojásfehérjéket a cukorral. A kétféle masszát dolgozzuk össze és töltsük bele egy 18 centis átmérőjű tortaformába, amit előzetesen kikentünk vajjal és megszórtuk liszttel.
170 fokon süssük kb. 20-25 percig.

mákospiskóta2

Márványos chiffon piskóta

2013 április 9. | Szerző:

ChiffonCake-márványos

 

Be kell szereznem egy chiffon-torta formát, az már biztos! Mert beleszerettem ebbe a sütibe, ami lényegében a piskóta egyik fajtája. A klasszikus változat kiegészítése vízzel és olajjal és némi patikusi precizitást követelő kivitelezéssel. Ettől azonban nem kell megijedni, mert jelen sorok szerzője sem az a kifejezetten, precízen méricskélő alkat.  A végeredmény megéri mert rugalmas, omlós, könnyed piskótát kapunk. (Ezúttal kuglóf formában készült.). És kakaóval felturbózva nagyon finom!

 

Márványos Chiffon piskóta

Hozzávalók:

(A)   5 tojás sárgája, 25 g porcukor, csipet só, 1 evőkanál méz

(B) 80 ml növényi olaj, 80 ml víz

(C) 95 g liszt

(D) 10 g (kb. 1 evőkanálnyi) kakaópor, 10 g liszt

(E) 5 tojásfehérje, 120g porcukor, 15 g kukoricakeményítő

Márványos Chiffon torta

Márványos Chiffon torta

 

Elkészítése:

Keverjük krémesre a tojássárgákat a cukorral, majd adjuk hozzá a csipetnyi sót és a mézet is. (A)
Adjuk hozzá az olajat és a vizet. (B) Dolgozzuk vele jól össze.
Szitáljuk bele a lisztet. (C)
Ezt a tojásos masszát osszuk két egyforma részre és az egyikbe keverjünk 10 g kakaóport (kb. 1 evőkanálnyi), a másikba sima lisztet.(D)

Verjük fel jó kemény habbá a tojásfehérjéket. Közben adagoljuk hozzá a cukrot, legvégül a kukoricakeményítőt. (E)
Fele-fele arányban forgassuk a habot bele a kakaós masszába, illetve a sima tojásos masszába.
A kivajazott, kilisztezett tortaformába tegyünk néhány kanál kakaós masszát, majd néhány kanál sima masszát. Így rétegezzük márványosra a piskótát.

170 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 30-35 percig.

 

 

CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!