Olcsó reggeli: Pecsenyemáj zsírban sütve

2015 október 26. | Szerző:

Kérem szépen a diétás étrenden élők most pislantsanak kicsit félre, mert bizony itt tocsogni fog a zsír. (Sajnos olykor szó szerint is, hiába a lábos fedő a tetején.) Szóval a hűvös idő beköszöntével egyre gyakrabban készítem ezt a pecsenyemájat,  több kisebb adagban szétporciózva,  így biztosítom a rokonságnak is az ellátmányt. Reggelire, vagy vacsorára, paradicsommal.

kacsmajrilette

Mi kell hozzá?

  • 40 dk pecsenye máj (kacsából volt)
  • 50 dkg háj

Csak ennyi kell 3 adaghoz, kb. 800 Ft-ból.

Olvasszuk fel egy lábosban a hájat, majd tegyük bele a májakat és kb.6-8 perc alatt süssük meg mindkét oldalán. Érdemes lábosfedőt rátenni, mert a máj néha “pukkan” egyet.

Szűrővel tegyük a májakat zárható üvegekbe. Hagyjuk a felolvadt zsírt kicsit hűlni és szűrőn át öntsük a májra, hogy befedje. Hagyjuk az üvegbe kihűlni, majd hűtőbe tároljuk.

kacsamájrillette2

Címkék: , ,

Omlós almás pite

2014 november 20. | Szerző:

A mai rohanó világban, amikor a 15 perces receptek a nyerők, kell néha olyan fogás, ami élményt nyújt, mert a régi időket idézi és benne van a szakácsné gondoskodása is. Nekem a pite ilyen jellegű süti. Rákészülünk. Kisfiam elfoglalja helyét a magas széken és elkezdődik az alapanyagok kikészítése, az alma megpucolása, lereszelése. A kicsi a maga 2,5 évével imád tenni-venni a konyhapulton és persze kóstolni is, elég sűrűn.  Kifejezetten családi kedvenc ez a süti. Egy újabb régimódi recept.

almáspite

Valaki savanykás almából szereti készíteni, én inkább édesből csinálom és jó nagyból, hogy kevesebbet keljen belőle megpucolni.

Omlós almás pite

Hozzávalók a tésztához:55 dkg finom liszt, 6 dkg sertés zsír, 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1 egész tojás, 2 tojás sárgája, 1 kiskanál sütőpor

A töltelékhez: 1,5 kg édes alma, kb 6. dkg nádcukor (vagy több, ízlés szerint és almától függően), 2 kiskanál faháj és 10 dkg darált dió

 

almáspite2

1./ A sütőporral elkevert lisztet morzsoljuk el a zsírral és a vajjal, adjuk hozzá a porcukrot és a tojásokat és 1-2 evőkanál tejfölt is.  Gyúrjuk össze és tegyük a hűtőbe, amíg a töltelék elkészül.

2./ Az almákat meghámozzuk és lereszeljük, hozzáadjuk a cukrot (2-3 kanállal kb.) és egy lábosban átmelegítjük. Adjuk hozzá a fahéjat és a darált diót.

3./ Nyújtsuk ki a tészta felét, tegyük egy kivajazott, lisztezett tepsibe. Egyengessük el rajta a tölteléket, majd a tészta másik felével takarjuk be. Néhány helyen villával szurkáljuk be a tésztát és tegyük forró sütőbe. 30 perc elteltével végezzünk tűpróbát. Nekem ennyi idő alatt elkészült.

4./ Amikor kihűlt szórjuk meg tejét porcukorral.

almás pite

Lecsós pecsenyemáj

2014 november 18. | Szerző:

Imádom az őszi vidék hangulatát, a friss levegőt, a sétákat és a gyorsan összedobható vacsorákat. Lecsó és pecsenymáj, kedvencem mindkettő, jól illik ezekhez a napokhoz, mégsem hódolhatok nekik oly gyakran, mint szeretnék, mert családom erősen ellenáll. Olykor egészségügyi szempontokra hivatkozva (B- és A-vitamin hajra, szemre) közlöm, hogy ma máj lesz és punktum és aztán megehetem az egészet…mondom, lázadnak….

lecsós pecsenyemáj

lecsós pecsenyemáj

Ez a recept még Márton-napjára készült, ezért pecsenye libamáj került belé. Kezdő háziasszony koromban furcsa volt, hogy a hentesnél sokszor csak annyi van kiírva, hogy pecsenye máj, mert a máj legyen a csirkéé, kacsáé, vagy libáé, de a lényeg, hogy jóval olcsóbb, mint a hízott máj, jó nem annyira omlós, de nagyon finom és tartalmas tud lenni!

Lecsós pecsenyemáj

Hozzávalók:

40 dkg pecsenyelibamáj,

1 fej vöröshagyma,

5 dkg füstölt szalonna,

3 paprika,

3 paradicsom

, 1 evőkanál olaj,

1 kiskanál só, őrölt fekete bors,

fél kiskanál majoránna, fél kiskanál fűszerpaprika.

körete: tarhonya

lecsosmáj

A hagymát tisztítsuk meg és szeleteljük fel, a májat vágjuk kisebb darabokra. Csumázzuk ki a paprikát és a paradicsommal együtt szeleteljük fel. Egy serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, pirítsuk meg rajta a szalonnát, és fonnyasszuk meg rajta a hagymát. Adjuk hozzá a paprikát, pár perc múlva a májat, majd 3-4 perc múlva a paradicsomot.

Fűszerezzük őrölt paprikával, majoránnával. Főzzük tovább néhány percig, amíg a máj megpuhul és lecsós szaftja nem lesz. Főtt kölessel, vagy tarhonyával tálaljuk.

lecsosmáj1

Ilyen egyszerű lecsót készíteni!

2014 július 2. | Szerző:

Beindult a lecsó-szezon! Nálunk vitathatatlanul.

Tojással, rizzsel,  kolbásszal vagy virslivel, a világ legegyszerűbb étele. Elrontani nehezebb, mint jót főzni belőle!

Lecso

  1. A tennivaló csupán annyi, hogy felvágjuk a paprikát (karikára mondjuk), a paradicsomot és egy fej vöröshagymát.
  2. A hagymát kevés olajon megpároljuk utána hozzáadjuk egy serpenyőbe a zöldségeket és addig főzzük míg a paprika, paradicsom szaftot ereszt és összerottyan. Ha szükséges önthetünk alá fél-egy deci vizet, fűszerezzük kevés sóval.
  3. Félidő tájt mehet bele felkarikázott kolbász is. Attól csak még jobb lesz a zamata.

Az én arányaim 2 fő részére:

  • 1 nagyobb fej vöröshagyma,
  • 0,5 kg paprika,
  • 0,5 kg paradicsom,
  • 2- evőkanál olaj,
  • vagy zsír

Tojással, rizssel, vagy roston sült hús mellé.

Levesszezonban: magyaros gombócleves

2013 november 7. | Szerző:

gombócleves

Azt ugyan nem tudom, hogy ezek a gombócok-e azok a bizonyos “szopott gombócok”, amit szólásként használunk,de  tény, hogy egykoron a kunsági gombóclevest hívták szopott gombóc levesének, de az burgonya nélkül lisztből, zsírból, petrezselyemből összegyúrt gombócokat tartalmazott. Az utóbbi évek nagy kedvence lett nálam ez a leves, ami a férjemmel együtt érkezett az életembe. Az ő családi receptjük volt ugyanis, mi ilyent nem ettünk. Egyszerű és laktató. Melengető és selymes. Ebben a hűvös időben kifejezetten gyógyhatású is amint a hagyma és a krumpli ízei összeérnek.

Gombócleves

Hozzávalók:
2 evőkanál olaj, 1 fej vöröshagyma, fél zöld paprika, szárzeller, fél csokor petrezselyem, , só, bors, örölt pirospaprika
50 dkg burgonya, kb. 12, 5 dkg liszt, 1 tojás

A megtisztított burgonyát vágjuk nagyobb darabokra és főzzük sós vízben puhára.  Mikor megfőtt törjük át és hagyjuk kihűlni. Keverjük hozzá a lisztet és a tojásokat. Gyúrjuk össze és pihentessük.  Diónyi gombócokat formázzunk belőle.
Kevés olajon dinszteljük meg a felaprított hagymát. Adjunk hozzá zöld paprikát, piros paprikát, szárzellert, vékonyra felszelve  és pároljuk puhára. Mehet hozzá a petrezselyem felaprított zöldje is. Mikor megdinsztelődött ez az alap, engedjük fel hideg vízzel (kb. 1,5 liter), sózzuk, borsozzuk és ízesíthetjük kevés vegetával. Hagyjuk felforrni, majd kb. 8 perc után főzzük bele a gombócokat és várjuk meg, míg feljön a leves tetejére.

Címkék: ,

Palacsinta újragondolva – kölessel

2013 október 25. | Szerző:

 

Kölespalacsinta 1

Hogyan lehetne megszerettetni a kölest? Valószínűleg nem a tejben, vagy vízben főtt kásáfélék és alternatív zöldséges köretek világából kellene kiindulni, hanem valahonnan az édességek társaságából kellene ráközelíteni, mint mondjuk az a bizonyos Országtorta, kecskeméti sárgarbarack lekvárral.

Szeretném minél gyakrabban beilleszteni az étrendünkbe, mert nagyon egészséges növésben levő szervezet számára, kovasav tartalmának köszönhetően rugalmassá teszi a bőrt, a hajat erőssé, jó a hatása vashiányos állapotokra, sőt rendszeres fogyasztása rákmegelőző is lehet, szóval lenne miért többet enni belőle, már csak a hogyant kellene eltalálni, mert sajnos a maradék rendszerint rajtunk is marad…

A kölesből készült palacsinta tuti biztos fogásnak számít  és mi tagadás elfogyott. ( Bár palacsinta nálunk még nem veszett kárba!)

 

Palacsinta kölesből

 

Kölespalacsinta 2

Hozzávalók (10-12 darabhoz):

4 evőkanál főtt köles

4 evőkanál liszt (lehetőleg keressünk valami egészségesebbet , mint a rizsliszt, fehér tönkölyliszt, zabliszt stb, én most hajdina lisztet használtam)

fél kiskanál szódabikarbóna

1 evőkanál étkezési keményítő

2 tojás

2-3 dl szódavíz

1 evőkanál olaj

Turmixoljuk össze a puhára főtt kölest a tojással, szódabikarbónával, liszttel olajjal.  Adjunk hozzá egy kevés szódavizet, majd növeljük a mennyiséget, hogy sűrű, folyékony tésztát kapjunk. (Valahol 2-3 deci között) Pihentessük a masszát fél óráig, majd forró palacsintasütőn egyenként süssük meg.

 

 

Magyar ízek: Borsos tokány (VKF!XIV.)

2008 április 6. | Szerző:

 

Sikerült úgy összezsúfolni a
tennivalóimat, hogy alig van időm még magamra is. De a VKF! Maci által
meghirdetett fordulóját ezúttal ki nem hagynám.

Az igaz, hogy most már a
határidők miatt túltengő feszültségemben kiborítom az egész családomat, de ha
nincs határidőm, akkor meg azért.

 Szóval magyaros ízek. Ezeken
nőttem fel, anyukám csodálatosan tudja elkészíteni a magyar konyha remekeit. És
számomra is egy jó kis csirkeaprólék-leves, paprikás csirke kovi ubival, vagy a
tojásos nokedli a non plusz ultra. Imádom a krumplistésztát, a mátrai borzast,
de még a pacalpörköltet is.

 Amikor bajor rokonaink látogatnak
hozzánk biztos, hogy kerül az asztalra  gulyásleves, vagy Jókai bableves,
pincepörkölt, esetleg paprikás csirke, vagyis a magyar konyha nem túl lightos fogásai.
De érdekes módon még a fittségét, súlyát és egészségét megszállottan őrző 70 éves
Lizi nénikém is kitunkolja az utolsó falatokat. Anyu pincepörköltje isteni;
vörösborból és kétféle hús (sertés-és marha) összefőzésével készül. Úgyhogy
ezekkel a klasszikus hazai ételekkel itthon én már nem is próbálkozom.

Viszont nagy kedvenc lett nálunk
az utóbbi években a szűzpecsenye Budapest raguval, vagy a borsos tokány.

 Borsos tokány (Tokány au poivre)

 A tokány, mint étel főleg a magyar konyhában szerepel. Nem is nagyon
fordítják máshogy, vagy, ha igen, akkor talán a sautè a la hongroise, vagy hungarian
stew
névvel lehetne illetni. De szerintem felesleges. Csíkokra vágott
húsból, pirított hagymából, fokhagymából, paradicsompüréből és fűszerekből áll.

 

Hozzávalók ezúttal: 60 dkg
fehérpecsenye, 1 evőkanál mangalica zsír, 2 fej vöröshagyma, 3 duci gerezd
fokhagyma, 2 evőkanál paradicsompüré, só, bors (tarkabors frissen őrölve, zúzva),
egy csipetnyi őrölt kömény, vörösbor (kb. 1-1, 5 deci).

Köret: szalmaburgonya.

 Előkészületek: A húst 3-4 centis csíkokra
vágom, a vöröshagymát apróra vágom.

 A mangalica zsíron az apróra
vágott hagymát aranysárgára pirítom. Rászórom a húst és gyakori kevergetés
mellett zsírjára pirítom. Hozzáadom az összezúzott fokhagymát, a törött borsot,
a köményt és megsózom, majd felöntöm egy kevés vízzel.

A továbbiakban szakaszosan
párolom, mindig egy kevés vizet aláöntve. Mikor a hús, már majdnem puhára
párolódik (kb. 1, 5 óra múltán) ismét zsírjára pirítom, hozzáadom a
paradicsompürét, felöntöm egy nagyon kevés vízzel és a borral. Lassan készre és
sűrűre párolom.

Körete: hasábburgonya, de a sós
burgonya is illik hozzá.

Címkék:

Egy melengető leves az Őrségből

2007 szeptember 19. | Szerző:

 

Látszik, hogy beköszöntött hozzánk az ősz; amerre nézek jobbnál jobb, ínycsiklandó, tartalmas leveseket látok, elég csak rájuk nézni és már átforrósítják  a szervezetet és feltöltenek energiával …

A hétvégén kipróbáltam egy új receptet a tvpaprika műsorából, ahol Kercaszomoron hajdinából mutattak be különböző ételeket.

A hajdinával meg úgy vagyok, hogy szeretném gyakrabban viszontlátni a tányéromon és minél többféleképpen feldolgozni. Ezért vevő vagyok minden új recept kipróbálására.

Hajdinás varganyaleves

Elkészítése: 2 dl hajdinát (előzőleg vizzel többször átmosva) felöntöm 2 lier vízzel.  Elkezdem főzni. Utána dobok 2 kiseb fej megtisztított vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát. Közben megpucolom és nagyobb darabokra vágom a  leveszöldségeket: sárgarépát, perezselyemgyökeret, zellert, és ezt beledobálom  levesbe. Egy idő után hozzáadom a varganyagombákat is. Sózom, borsozom, megszórom majorannával  és kevés vegetával. És hagyom, hogy minden hozzávaló puhára főjjön benne.

Legvégül zsír és liszt segítségével berántom.

Címkék: ,

Budapest, Budapest, te csodás

2007 augusztus 22. | Szerző:

 

Ezt az ételt imádom! Többnyire étteremben ettem karajból, bélszínből, épp mikor, hol, miből készítették. (De azt hiszem, hogy a bélszínnel az autentikus) A hirtelen, kevés zsiradékon sült húst nagyon jól kiegészíti a pörköltös alap, a zöldborsós, gombás, csirkemájas ragu.

Én most az aktuális kedvencemből, a szűzpecsenyéből csináltam.

Budapest szűzpecsenye a kényelmes asszony módjára

Hozzávalók: 50 dkg szűzpecsenye (másfél újnyira felvágva 7 szelet jön ki belőle),

1 nagy fej hagyma (vagy 2 közepes), 30 dkg zöldborsó (konzerv),

30 dkg csirkemáj, 1 kis doboz bébi répa konzerv, 2 fej csiperke gomba,

só, bors, 1-2 kiskanál piros paprika.

A szűzérméket felszeleteltem és kiklopfoltam. Sóztam, borsoztam és leheletnyi vékonyan lisztbe forgattam. Zsiradékon enyhén megpirítottam a hagyma 1/3- részét és ráfektettem a hússzeleteket.  A tálat lefedtem és úgy főztem-pároltam tovább. Félidőnél megszórtam majorannával is.

Ezalatt:

A hagymát apróra felvágtam és a 2/3-t kevés olajon fonnyasztottam, majd rászortam a csirkemájat, és a gombát és együtt pirítottam tovább. Hozzáadtam a zöldborsót és felöntöttem 1 – 1,5 dl vízzel, hogy a levében párolódjon. Sóztam, borsóztam, majd amikor már minden megpuhult megszórtam piros paprikával, ami besűríti a szószt, és hozzáadtam a leszűrt bébirépákat is. Az egészet összerottyantottam.

 Megjegyzés:
Azért hívom „kényelmes asszony módján”, mert (az vagyok, persze) eredetileg a Budapest-raguhoz egy fűszerpaprikás alapot kellene készíteni sertéscsontból, majd leszűrni. Paprikát, parpadicsomot, gombát, májat lepirítani és ezzel a pörköltlével felönteni, felforralni. És persze friss zöldborsót illene használni, amit külön vízben főznek meg. De így gyorsabb volt.

Címkék: ,
CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!