Ünnepi asztalra: Kávés szelet

2015 december 24. | Szerző:

Olykor kell a változatosság, ha már máktúladagolásban szenvedünk, és a családi vendégjárás során is folyton diós és gesztenyés édességekbe botlik az ember. Ilyenkor igazán üdítő falat ez a krémes, kávés sütemény.

kávésszelet01

Halászlé, rántott hal kapris majonézes burgonyával, a mai menü klasszikus. A desszert azonban mindig más.

Kávés szelet

Hozzávalók  a piskótához:

15 dkg puha vaj
3 tojás
15 dkg liszt

15 dkg cukor

Vaníliakrémhez:

4 dl tej

3 evőkanál vanília pudingpor
5 dkg cukor (ízlés szerint lehet kicsivel több)

1,5 dl habtejszín (édesített cukrászhab)

Kávékrémhez:
20 dkg vaj
kb. 18-20 dkg porcukor
3 evőkanál főzött kávé

+ 0.5 dl főzött kávé a piskóta locsolásához

kávésfekvő

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

A vajat és a cukrot gépi habverővel krémesítsük össze, adjuk hozzá egyenként a tojásokat, majd forgassuk bele a lisztet. Egy kb. 20 x 30-as tepsi alját béleljük ki sütőpapírral és kenjük rá a masszát. Süssük kb. 20 percig.

 

Közben készítsük el a vanília krémet.

Keverjük össze a pudingport és cukrot. Melegítsük fel a tejet és keverjük bele a cukros pudingport. Amikor besűrűsödött, tegyük félre hűlni. Verjük fel kemény habbá a tejszínt és forgassuk össze a kihűlt krémmel.

A piskótát szeleteljük fel 3 egyenlő részre és locsoljuk meg egy kevés főzött kávéval. Rétegezzük egymásra piskótákat a vaníliakrémmel. Tetejét és oldalát pedig kenjük be kávés krémmel. Ehhez vajat keverjük krémesre a porcukorral és adjunk hozzá 2 kanál kávét.

Szeletelés előtt néhány órát pihentessük a hűtőben, hogy az ízek összeérjenek.

Minden kedves olvasómnak kívánok

Áldott boldog Karácsonyt!

Kardamomos, mandulás latte (vegán)

2015 december 11. | Szerző:

A reggeli rituálém része egy bögre tejeskávé elfogyasztása. Ha egészségtudatosabb korszakomat élem, vagy ha épp göthösebb vagyok és a krákogós torkomnak nem tesz jót a tej, akkor lecserélem mandula-, kókusz-, vagy rizstejre. Mint most. A klasszikus tejeskávé alternatívája.

mandulatejeskardamomoslatte1

Került még bele kardamom, az arab és az indiai konyha egyik kedvenc fűszere. Mivel melegítő energiájú étel kifejezetten jól esik hűvösebb időben. Csillapítja a köhögést, rossz emésztésre pedig rendkívül jótékony hatású. Sajnos mag formában nem volt itthon, bár úgy erőteljesebb a hatása és az aromája), így por formájában került a kávéba.

Kardamomos, mandulás latte

Hozzávalók:

1/2 bögre mandulatej

1/4 kiskanál őrölt kardamom (vagy 1 egész zöld kardamom mag)

2 kiskanál juharszirup

1/2 bögre főzött kávé

mandulatejeskardamomoslatte

Egy lábosban melegítsük össze a mandulatejet a kardamommal. Habosítsuk fel. (Ha kardamom magot használunk, azt habosításnál vegyük ki!)

Öntsük a pohárba a kávét, ízesítsük juharsziruppal, majd  öntsük fel a habos, kardamomos mandulatejjel.

kardamomosmandulaslatte

Címkék: , , , ,

A csokitorta felnőtt változata: kávé a krémben (bögrés recept)

2015 április 12. | Szerző:

Imádtuk, de még a 3 éves is. A piskótája nagyon csokis, a krém enyhén kávés. Tökéletes harmóniában! A recept pedig roppant egyszerű.

Capuccinostorta

A kávé izgalmas alapanyag számomra, felejthetetlen kombinációt alkot akár fagyiba, sütibe, vagy házi kozmetikai kencébe tesszük. Ehhez a csokitorta-alaphoz nagyon jól illik a lágy vajas, kévés mascarpone krém, együtt csodás harmóniát alkot. Nem véletlenül imádta kicsi és nagy is…

Capuccinostorta2

Kávés csokitorta

Hozzávalók:

2 bögre liszt, 1 kiskanál sütőpor, 1 kiskanál szódabikarbóna, 3/4 bögre keserű kakaópor, 1 bögre cukor, 2 evőkanál kávé (főzött), 4 tojás, 1/2 bögre tej, 1/2 bögre olaj, 1 bögre meleg víz

Krémhez: 1 bögre puha vaj (kb. 200 g), 2 kiskanál instant kávé, 2 bögre porcukor, 1 kis doboz (250 g mascarpone)

1 bögre= 2.5 dl

A piskótához keverjük össze a száraz hozzávalókat: a lisztet, sütőport, szódabikarbónát, kakaóport és a cukrot. Egy edényben keverjük el a tojásokat az olajjal, tejjel, kávéval és a vízzel. Dolgozzuk össze a kétféle anyagot és három részletben, 22 vagy 26-os tortaformába süssük ki. (én 26-osat használtam). Egyenként kb. 20-25 perc kell neki.

A krémhez robotgéppel keverjük krémesre a vajat a cukorral, majd adjuk hozzá a kávéport és a mascarponét. Rétegezzük a tortalapok közé és kívülre is.

A legtutibb kávés, kókuszos testradír receptje

2014 július 24. | Szerző:

Akár egy jó kis édesség receptje úgy hangzik a hozzávalók felsorolása: kávé, barna cukor, kókuszolaj és néhány csepp narancsos illóolaj. Mindössze ennyi kell egy finom testradír összeállításához.  Az eredmény pedig selymes, puha, bársonyos bőr.

Kávés testradir

Miért előnyős a kávé, mint alapanyag?

Az őrölt kávé a kókuszvirág cukorral nagyon kellemes tapintásúvá teszi a bőrt, az hihetetlenül sima lesz. Kis mennyiségű koffein felszívódik a bőrön keresztül és javítja a vérkeringést. Kenjük be vele az egész testünket, néhány percig hagyjuk rajta, majd alaposan öblítsük le.

Kókuszvirág cukor ne okozzon senkinek lelkiismereti problémát, nyugodtan helyettesíthető barna cukorral, mikor mi van otthon. Én most vettem életembe először, fogyasztása egészségesebb, mint a barna cukoré, ízre viszont hasonló hozzá. Ezt csak zárójelbe mondom, mert ez most testápoló és nem ennivaló receptje, tehát ne kóstolgassuk.

Kávés, kókuszos testradír

Hozzávalók:

  • 1/2 bögre őrölt kávé
  • 1/4 bögre barna cukor vagy kókuszvirág cukor
  • 1/2 bögre kókuszolaj
  • 4 csepp narancs illóolaj

kávés testradir2

Keverjük össze az őrölt kávét a cukorral. Adjuk hozzá a kókuszolajat és néhány cseppet a narancsos illóolajból.

Zárható üvegbe tároljuk.

Kávés Battenberg torta

2013 december 3. | Szerző:

1Battenberg

 

Bevallom, nem sokat méláztam az első falatok alatt,  hogy ez a nem tipikusan angol hangzású süti, vajon miként lett az angolok kedvence,  és a második szelet után az sem zavart, hogy ez nem az origin,  vagyis az echte verzió, az ugyanis sárga és rózsaszín piskótából és fehér marcipán fondanttal készül. És az is igaz, hogy ennek egy hasonló változatát én sokáig csak amúgy póriasan sakk-matt szeletnek ismertem, de most már Battenbergnek fogom hívni, és a kisujam is eláll majd, míg a teáscsészéből kortyolgatok, mint Mágnás Miska!

A viktoiánus angolszász rózsaszín lányregényektől elkanyarodva, ez egy felnőtt verzió, capuccinos, és csokis, és persze vaníliás is, mert az ünnepek közeledtével ne fosszuk meg magunkat semmi félé földi jótól.

A fondantot a tetején meg felejtsétek el, az nem az én műfajom!

A dolog csak első ránézésre tűnik bonyolultnak és hosszadalmasnak, egyébként hamar meg van!

 

Kávés Battenberg torta

2Battenberg

 

Piskóta hozzávalói:

  • 15 dkg puha vaj
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg liszt
  • 6 dkg darált mogyoró (eredetileg mandula)
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál tej
  • 1-2 kanál vaníia esszencia
  • 2 kiskanál instant kávé
  • 2-3 evőkanál csoki csepp

 

Kávés Krém:

  • 12 dkg puha vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 1 evőkanál megfőtt kávé

Csokimázhoz:

  • fél dl víz – 3 evőkanál cukor
  • 10 dkg étcsoki

 

A piskóta készítéséhez keverjük össze a lisztet, a mogyorót, a sütőport. Egy másik tálba robotgéppel krémesítsük össze a vajat a cukorral, majd egyenként keverjük bele a tojásokat. Forgassuk össze a száraz hozzávalókat a krémes cukros vajjal. Felezzük el a tésztát, az egyik felébe keverjük bele a tejben feloldott instant kávét, a másikhoz adjuk a vanília esszenciát és a csokipasztillát.

Béleljünk ki sütőpapírral egy 20 x 20 centis sütőformát, közepébe tegyünk egy válaszfalat (nálam alufoliával bevont kartonpapír), egyik felébe kerül a vaníliás massza, másikba a kávés. (a válaszfallal azért óvatosan, nekem példul elcsúszott, ezt csak sütés közben vettem észre)

Lehet persze két egyforma püspökkenyér formában is sütni. Előmelegített sütőbe 25-30 perc elég neki.

A krémhez: Keverjük krémesre a puha vajat a porcukorral és a kávéval.

A mázhoz: forraljuk sziruppá a cukrot a vízzel, majd oldjuk fel benne a csokit. Amikor kihűlt kenjük a torta tetejére.

Összeállítása:

Van egy vaníliás és egy kávés piskótánk.Hosszában vágjuk félbe. Felváltva „ragasszuk” össze a kávés krémmel.

 Alulra: vanília-kávé,

Felülre: kávé-vanílila

Krém kerüljön mindenhova.

Legvégül fedjük be a csokimázzal.

Egy nem annyira klasszikus kuglóf!

2013 május 30. | Szerző:

KakaósChiffon 3

Ez bizony piskóta, méghozzá kakaós-kávés. De az utóbbi szinte nem is érződik. A gyerekekkel felváltva kapkodtunk utána. Másnapra el is fogyott.

Chiffon. Vagyis a tojássárgás-kakaós-kávés massza a jó kemény habbá felvert tojásfehérjébe forgatva.

 

Kakaós, kávés piskóta

 

Hozzávalók:
(A) 5 tojás sárgája,1/2 bögre cukor,

(B) 1/2 bögre langyos víz, 4 evőkanál keserű kakaópor, 2 mokkáskanál instant kávé

(C) 1/2 bögre növényi olaj,

(D) 1 bögre liszt, 1 mokkáskanál szódabikarbónával elkeverve

(E) 5 tojás fehérje, 1/2 bögre cukor

mérce: 2,5 decis bögre

Elkészítése:

  • Verjük fel nagyon kemény habbá a tojásfehérjéket a cukorral. (E)
  • Krémesítsük össze egy tálba a tojások sárgáját a cukorral.  (A)
  • Keverjük össze a langyos vizet a kakaóporral, és a kávéval. (B)
  • Dolgozzuk össze a tojásos masszát  a kakaós, kávés vízzel (A+B), majd öntsük hozzá az olajat is (+C).
  • A lisztet és a kakaós tojásos masszát felváltva forgassuk bele a tojásfehérjékhez.
  • Egy kuglóf formát kenjünk ki vajjal és liszttel és töltsük bele a tésztát.

Előmelegített sütőben süssük először 6 percig erősebb fokozaton, majd további 30 percig alacsonyabb hőfokon. 35 perc után végezzünk tűpróbát, ha nem ragad a közepe, akkor már jó.

KakaósChiffon 2

Kafesz Frappé

2013 május 2. | Szerző:

Frappé

A nagy meleg beköszöntével, nálunk eljön a frappé korszak ideje, amit az egész család nagyon vár! El sem tudok képzelni jobb hűsítő italt, mint a görög jeges kávé.  Görögországban mindenhol tökéletesen ízletesre készítik el, itthon viszont nem sok helyen ittam jót.

Szerencsére idehaza annyit ihatok, amennyit akarok, mivel a férjem remekül készíti. Sőt most már én is profi készítő lettem. Amúgy már a lányom is imádja, neki macikávéból készül, bár az nem lesz olyan habos, így egy kicsit az enyémből kell átkanalazni.

Először egy 3-5 eurós, boltban vásárolható kötyübe ruháztunk be valamelyik görög szigeten, aztán még egybe és még egybe (elektromos illetve elemes is lett belőle), majd vettünk kint egy nagyobb teljesítményű habosítót a korábbiakat meg elajándékoztuk a gyakran látogatott rokonságnak, így ha odamegyünk ott is ihatunk hűsítő frapét!
A klasszikus alap változat jeges vízből készül, de – valószínűleg női ráhatásra- tejjel is higítják, illetve vanília fagyit is tesznek bele.
Odakint szinte mindenki egy pohár frappéval mászkál, napszaktól függetlenül. Kapható dobozos változata is, amit kézzel kell összerázni, de az nem az igazi…még vészhelyzetre sem ajánlom!

Hozzávalók: 1 kiskanál instant kávé, 1-2 kiskanál cukor, 1/3 pohár víz,tej, jégkocka, szívószál

1./ Tegyük egy hosszú pohárba a kávét, a cukrot, és a hideg vizet és habosítóval turbózzuk fel.
2./ Adjunk hozzá jégkockát és öntsük fel tejjel.

Kopi Luwak: Macskakaki, mint luxuscikk

2013 március 12. | Szerző:

Néha elgondolkodom, hogy hogyan is keletkeznek a nagy dolgok? Vajon ki és mikor érzett  indíttatást arra, hogy a szumátrai civet macska végtermékéből kávét főzzön és megalkossa ezzel a világ luxuskávéját a Kopi Luwakot?
Az Indonéziában honos macska a még vörös színű éretlen kávébabot eszi meg, majd az emésztés során a babszemek számos enzimmel keverednek, és távoznak a macskából. A kávéültetvények munkásai ezeket a különleges babhalmokat keresik, majd feldolgozzák és méregdrágán eladják.

Kopi Luwak kávébab

A Kopi Luwak, a világ egyik legdrágább kávéja, március 8 –a óta már itthon is megkóstolható a  Gourmet Caféban, potom 12.900 forintért.
Hát gasztroblog ide, ingyenes kóstoló oda, vannak averzióim és kimaradtam a kóstolóból és a Bakancslistámra sem venném fel! Az első adagot egyébként Kiszel Tündének főzték le, aki izgalmasnak találta a selymes italt.

 

Külföldön az állatvédők tiltakoznak a kopi luwak kávé fogyasztása ellen: mert találtak szörnyű körülmények között, apró ketrecekben, kizárólag kopi luwak “előállítására” tartott civet macskákat.

Címkék: ,
CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!