Gyerekbarát jégkrém banánnal, datolyával és fahéjjal

2015 június 10. | Szerző:

A nyár beköszöntével beindult nálunk is a házi fagyik gyártása, cukor- és adalékanyagmentesen is szuper verziókat lehet kreálni. A banán és a datolya kellően édesíti, a kókusztej selymesíti, a fahéj pikánssá teszi. Gyerek és felnőtt pedig jóízűen elmajszolja.

jégkrémközeli

Miután fagyi evésben elég mohó család vagyunk (főleg a két kicsi, meg én), nincs mese itthon is neki kellett állni a fagyikészítésnek.  Így volt ez tavaly is és az idén is. Mostanában leginkább jégkrémeket gyártunk, a banán nagyon jó alapanyag ehhez, könnyebb lesz a fagyi textúrája, nem fagyasztja le a torkot, mint egy vizes alapú jégkrém.  Jó móka az összekutyulása, bár elég hamar megvan és a dolog további, nagyobb és kevésbé látványos részét már a hűtő végzi, a végeredmény viszont tökéletes!

Gyerekbarát jégkrém banánnal, datolyával és fahéjjal

Hozzávalók 5 darahoz:

1 banán,

3 nagy király datolya,

1 dl kókusztej (vagy mandulatej),

1 kiskanál őrölt fahéj

A datolyát 5 percre áztassuk be forró vízbe. Szűrjük le, szedjük ki a magját és darabolva tegyük a többi hozzávalóval egy turmixba. Pürésítsük és tegyük jégkrémtartókba, szúrjunk közepébe pálcikát és néhány órára fagyasszuk le.

jégkrém3

Felnőtteknek igazán kellemes hűsítő a frappé-jégkrém, , gyerekeknek ez a csokis, kókusztejes, veganoknak és csokirajongóknak, tofuval, vagy éppen minimal hozzávalókkal banánnal és étcsokival.

 

A kávé szerelmeseinek: Frappé jégrém

2014 augusztus 7. | Szerző:

Frappe jégrém1

 

Bár még augusztus van, rohan a nyár, fura nézni, ahogy a butikokban az őszi kollekció kerül előtérbe, de azért még hoztam fagyis receptet ide a blogra.

Izgalmasnak tűnt kedvenc görög italom, a Frappé jegesítése. Nagyjából ugyanazok a hozzávalók kellenek ehhez is, csak neszkafe helyett főzött kávé került bele, tej, helyett pedig tejszín.

Frappé jégkrém

 

Hozzávalók:

  • 1,5  dl főzött kávé
  • 1,5 dl habtejszín (ha a kávé erős lenne, mehet több tejszín is bele)
  •  3-4 kb. kiskanál cukor

 

Melegítsük fel a tejszínt és adjuk hozzá a kávét és a cukrot. Keverjük amíg a cukor teljesen felolvad. Tegyük félre hűlni.

Amikor lehült, akkor habverővel keverjük át.

Töltsük a jégkrémformába és tegyük fagyasztóba.

Minimál jégkrém

2014 július 21. | Szerző:

A jégkrémkultusz következő állomása. Kifejezetten gyerekbarát ez a villám fagyi. Banán és étcsoki.

Banános, csokis

A csokoládénak nagy kultusza van nálunk, ha torta, akkor legyen csokis- hangzik a rendelés, ha fagyi, hát legyen abban is. Így készült az elmúlt időkben már  csokis, és  kókuszos,  levendulás, tofuval kikevert vegán, kipróbáltuk fahéjasan is, és dupla csokisan is.

Ehhez a recepthez pedig nem kell más, mint egy jó turmix, 2 banán és 100 g étcsokoládé, amit egy-két kanál víz aláöntésével felolvasztunk a mikróba, vagy gőz fölött. Turmixoljuk a megolvadt csokit a banánnal, műanyag fagyitartóba töltjük és lehűtjük.

5 perces csokis jégkrém (laktózmentes, vegán)

2014 június 9. | Szerző:

Nincs kellemesebb dolog, mint ebben a nagy melegben kinyitni a hűtőt és kivenni a saját készítésű fagyinkat.  A klasszikus  fagyinál az  előkészítő folyamat kissé hosszadalmas: az alapot meg kell főzni, tojással, cukorral bekeverni, hűteni, és  persze a fagyigép tartályát is jó előre behűteni…Mivel sokszor hirtelen felindulásból cselekszem,  nincsenek óráim a várakozásra (pláne türelmetlen gyerekekkel a háttérben), ennél a receptnél nem is kell, csak legyen egy turmixgép. Ráadásul elkészítése rövidebb ideig tart, mint ez a bevezető!

Csokis jégkrém (vegán)

Csokis jégkrém (vegán)

Persze a dermedési időt azért bele kell kalkulálni, az 2-3 óra.

Nincs benne tojás, sem tejtermék, van viszont egy érdekes hozzávaló, a tofu. Nem gondoltam volna, hogy fagyiba ilyen jól működik, de a turmixgép csodálatosan lágy krémmé pépesíti. Lágy fajtát vásároltam belőle a Perc utcai ínyencboltba, silken, soft felirattal, a sima boltit még nem próbáltam sütibe tenni.  Ez a 6-os műanyag jégrémforma, ma már rengeteg helyen elérhető, 550 ft-t vettem nemrég egy kis boltban, de a mini joghurtos pohárka is ugyanolyan jó szolgálatot tesz, ha műanyag kanalat, vagy fapálcikát szúrunk a közepébe.

 

Csokis jégkrém (vegán)

csokisjégkrém

Hozzávalók:

150 g étcsokoládé, 3-4 evőkanál méz, 300 g lágy (silken, soft) tofu

Forraljunk fel 2 evőkanál vizet, tördeljük bele az étcsokit és addig keverjük, amíg felolvad. Édesítsük mézzel.

Kanalazzuk a turmix-gépbe a tofut és adjuk hozzá a felolvasztott csokit. Turmixoljuk össze. (kb. 20 másodperc). Töltsük a formába és fagyasszuk le.

Két- három óra múlva fogyasztható.

csokisjégrém4

 

Címkék: ,

Kézműves fahéjfagylalt, egyszerűen (laktózmentes, vegán)

2014 május 25. | Szerző:

Tejmentes és tojásmentes, szóval vegán, de ez egyáltalán nem ront az élvezeti értékéből. Mi van akkor benne? Fahéj és kókusztej.

 

nlc-fahéjaskókusztejes fagyi

Eredetileg egy fagyis-anyag része lett volna ez a fahéjas változat, de végül abba az anyagba nem tettem bele. Ilyenkor szabadon kísérletezgethet az ember, ez amolyan egészséges változat lenne. Különlegessége, hogy a hagyományos főzött alapoktól eltérően nincs benne tojássárgája és tejszín. Fagyigép sem kell hozzá. Ha viszont a főzött krémet turmixoljuk, az jót tesz az állagának.

nlc-fahéjaskókusztejes1

Hozzávalók:

400 ml kókusztej, 6-8 dkg barna cukor, 1 kiskanál őrölt fahéj, 1 kiskanál kukoricakeményítő

Forraljuk fel a kókusztejet, adjuk hozzá a cukrot, keverjük, amíg feloldódik benne. Fűszerezzük fahéjjal. Sűrítsük 1 kiskanál kukoricakeményítővel, melegítsük össze, majd hagyjuk kihűlni. Ekkor turmixoljuk  össze, öntsük át tároló edénybe, majd tegyük be a mélyhűtőbe.

Korábbi fagylaltok a blogról:

Tiramisu

Csokoládés, joghurtos mousse fagyi

Kókuszos krémsajt fagyi

Levendulás csokifagyi

Kókusztejes csokoládés jégkrém

A Facebookon pedig itt tudtok követni…

Címkék:

Levendulás csokifagylalt

2013 augusztus 9. | Szerző:

csokislevfagyi 001

Az utóbbi években Balatonfüred és Tihany hatalmas levendula lázban ég, nincs olyan cukrászda, amelyik ne készítené el belőle a saját verzióját. Kósoltam a Bergmannál gyümölcsöset, a Kedvesben pedig a az étcsokisat. Na ez utóbbit próbáltam idehaza rekonstruálni. Ez csokisabb lett, az eredeti inkább keserűbb volt. Mind a kettőt imádtam!

 

Hozzávalók:   3 dl habtejszín,  2 dl tej, 150 g étcsokoládé,  3tojás sárgája, kb.8-10 dkg kristály cukor. 1 kiskanál levendulavirág, 1 kiskanál levendulaszirup

A tejszínt és a tejet lassú tűzön melegítsük fel, közben áztassuk benne a levendula virágait is. Tördeljük bele az étcsokit és olvaszuk fel.  A tojások sárgáját keverjük krémesre a cukorral, majd adjuk hozzá a langyos csokis tejszínt. Tegyük vissza a tűzre és főzzük sűrűre. Hűtsük le a masszát, adjuk hozzá a levendulaszirupot és tegyük a hűtőszekrénybe egy-két órára.
Öntsük át a fagyigépbe, fél óra kevergetés után mehet a tárolódobozba és a mélyhűtőbe.

Örök gyerek kedvenc: kókuszos, csokoládés jégnyalóka

2013 május 25. | Szerző:

kókuszos, csokis jégnyalóka

kókuszos, csokis jégnyalóka

Gyereknapra mi más is lehetne, mint egy örök gyerek-kedvenc:

Az úgy volt…., hogy a lányom meg én nagy fagyizósok vagyunk. Utcán, vízparton, otthon bárhol szívesen fogyasztjuk. És most már én is eljutottam a gyerek szintjére, hogy olykor lefagyizom magam…Évekkel ezelőtt volt egy nagyobb beruházásom egy fagyigépbe , nemrég pedig egy kisebb, egy jégrémtartó pohárkába, kemény 290 forint volt az egyik kínai boltban. Valahogy ez jobban bevált -legalábbis a gyereknél.

Úgyhogy most elindult a jégnyalóka (ahogy a lányom hívja) gyártása. Ez most egy  egészséges verzió cukor nélkül.

Kell hozzá kókusztej, étcsokoládé, csipetnyi kardamom, édesítésnek méz, valamint az állag könnyítésére kefír. Emiatt lett egy enyhe savanykás ízhatása,  úgyhogy legközelebb lehet, hogy görög joghurttal fogom felturbózni.A lényeg az, hogy a gyerkőcnek így is bejött. Lelkesen segített az összekutyulásába, poharakba tölteni, majd hűtőbe tenni. Úgy kellett lebeszélni, hogy fél óra múlva megnézze, hogy ehető-e már? Másnap reggel  viszont már nem lehetett visszatartani és a reggelizés gondolatát félresöpörve jégnyalókával indított a napot!

Kókusztejes csokoládés jégkrém/jégnyalóka

Hozzávalók: 2,5 dl kókusztej, 1,5 dl kefír, 100 g étcsokoládé, csipetnyi kardamom, 3-4 evőkanál méz

1./ Forraljuk fel a kókusztejet az étcsokoládéval.
2./ Ízesítsuk csipetnyi kardamommal, mézzel.
3./ Hagyjuk kihűlni, majd keverjük bele a kefírt/joghurtot.
4./ Amikor teljesen kihűlt töltsük jégkrémes poharakba és tegyük hűtőbe.

Ha végre itt a nyár…

2009 július 6. | Szerző:

 
Végre idén előkerült a fagyigépem, és gyártottam csokoládé fagylaltot. Valahogy nálam ez a nyerő. A csokoládés joghurt mousse fagyi is nagyon finom volt tavaly, de ez a tiszta csokis változat, mindenki elismerését kivívta. Van Óbudán egy cukrászda, a Koch (egykori Brühl) imádom a krémes, és fantáziadús fagylaltjukat. Nos, szerénytelenség nélkül azt mondanám, hogy ez a csokis verzió náluk is megállja a helyét.

Csokoládés fagylalt

Hozzávalók:

  •  3 dl habtejszín,
  • 175 g cukrozott sűrített tej,
  • 1 dl 2,8-as tej,
  • 100 g étcsokoládé,
  • 4 tojás sárgája,
  • 2/3 bögre (2,5 dl-es mércével, kb.8-10 dkg) kristály cukor,
  • fél kiskanál őrölt fahéj.

 
A tejszínt, a sűrített tejet, a tejet lassú tűzön melegítsük fel, majd tördeljük bele, és olvaszuk fel az étcsokoládét. (Ez most nem is volt 70 %-os, csak valami Tibi, vagy Boci) és a fahéjat. Tegyük félre langyosodni.
 A tojások sárgáját keverjük krémesre a cukorral, majd adjuk hozzá a kissé lehűlt csokis tejszínt. Tegyük vissza a tűzre és főzzük sűrűre.
Hűtsök le és tegyük a hűtőszekrénybe egy-két órára.
Majd öntsük a fagyigépbe a masszát, fél óra kevergetés után mehet a tárolódobozba és a mélyhűtőbe.

Címkék: ,

Csokoládés joghurt mousse fagylalt

2007 július 20. | Szerző:

Ezért most azon igyekeztem, hogy a nagy kánikulában egy olyan csokifagyit kapjak, ami kellemesen hűsít és nem annyira keserű ízű; a VKF 6. fordulójára készült csokis mousse desszertem joghurtos ízilága tökéletesnek tűnt fagylaltban is.

Megjegyzés: Eredetileg nem akartam tojássárgákat beletenni, hogy könnyedebb legyen az állaga, de mire a kivitelezésnél tartottam, ezt már elfelejtettem.

 

Csokoládés joghurt mousse fagylalt

 

Hozzávalók: 3 dl török joghurt (10%-os), 3 dl tejszínhab,

100 g étcsokoládé, 3 tojás sárgája,

1 csésze (2,5 dl-es, kb.10 dkg) kristály cukor, 2 evőkanál porcukor.

A tejszínt lassú tüzön felmelegítettem, és felolvasztottam benne az étcsokit. A tojás sárgákat krémessé kevertem a cukorral, majd összekevertem a kissé kihült csokis tejszínnel.Lassú lángon addig kevergettem ismét, amíg besűrűsödött. Hagytam kissé kihűlni. Ekkor beletettem a joghurtot, és mivel még úgy éreztem, hogy szükség van további édesítésre, 2 evőkanál vaniliás porcukrot is belekevertem. Néhány órára a hűtőszekrénybe tettem. A többit a fagyi gép 30 perc alatt elvégezte.

 

Címkék: ,

Kókuszos krémsajt fagylalt

2007 július 4. | Szerző:

Kezdetben vala az Írás, amely beindította fantáziámat krémsajtfagylalt ügyileg, aztán persze meg kellett nézni egy Klasszikust is, hogy Ő hogyan dolgozta fel. Ezzel végképp felszabadult alkotó szellemem és ígyekeztem kedvenc kókuszos krémsajttortám ízvilágát fagyiba önteni, igaz keksz nélkül, mert az nem volt itthon. A kiindulópontot,  – mint sokunknál – Nigella egyik fagyi (sajtorta) receptje jelentette. Jelentősen felturbózva kókusztermékekkel.

Kókuszos krémsajt fagylalt

Hozzávalók: 2,5 dl kókusztej,100 g kókuszreszelék,

125 g philadelfia sajt, 3 dl tejszín,

1 egész tojás, 1 tojás sárgája, 22 dkg cukor, 1 kiskanál vaniliakivonat.

Elkészítése: a kókusztejet összemelegítettem a kókuszreszelékkel. Robotgéppel összedolgoztam a krémsajtot, az egész tojást, a tojás sárgáját, a vanilia kivonatot és a cukrot. Majd összekevetem a kókuszos tejjel és lassú tűzön (na jó, időnként türelmetlen voltam és feltekertem a gázt) besűrítettem a krémet.Lehűtöttem, majd beleforgattam a habbá felvert tejszínt.

Eg-két órára lehűtöttem és a jól áthűtött fagyigépbe tettem.

 Ez lett az egyik kedvencem!

 

Címkék:
CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!