Barna sörös tiramisu

2017 július 21. | Szerző:

Forró, nyári melegben jobban csúszik a sör, és az a közhely az édességekre is igaz. Ha hozzálöttyintünk egy keveset a keserű nedűből, az édességnek csak jót tehet! Mint most a tiramisu esetében.

 

Sörös tiramisu

Hozzávalók:

500 g mascarpone

200 ml habtejszín (cukrászhab)

8-10 dkg porcukor

16-20 db babapiskóta

1 kiskanál habfixáló

1 dl főzött kávé

1,5 dl barna sör

keserű kakaópor

Verjük fel kemény habbá a tejszínt a habfixálóval, egy másik tálban a mascarponét keverjük össze a porcukorral, majd dolgozzuk össze a két krémet. A főzött kávét keverjük el a sörrel és forgassuk bele a babapiskótákat.

Folpackkal béleljünk ki egy hosszúkás formát, kenjük az aljára krém felét (később ez a réteg lesz majd legfelül), erre helyezzük rá a sörös kávéban megforgatott babapiskótákat.  Kanalazzuk rá a maradék krémet, majd fektessünk rá újabb réteg kávéban, sörben mártott piskótát. Hűtsük be 4-5 órára, (még jobb egy egész éjszakára). Másnap fordítsuk ki a formából és tetejét hintsük meg keserű kakaóporral.

 

Ha pedig citromos, vagy mogyorós változatra vágysz, azt is megtalálod!

Címkék: , ,

Nyári koktél: szedres mojito

2017 július 14. | Szerző:

Forró, nyári esték slágere lehet ez a gyümölcsös koktél. Ízlés szerint rum, citromlé, kevés levél bazsalikom és sok, sok szeder. Mindössze ennyi, ennek a hűsítő italnak a titka. A gyerekbarát verzióban pedig csak a rumot kell kihagyni és kész a szedres limonádé.

Nem vagyok egy nagy koktélos, általában a pina colada számomra a kezdet és a vég, de olyan csábitó most a piacon fekete szeder, valamit kellett belőle kezdenem, amíg még van!

 

Fekete szedres mojito

Hozzávalók:

 

1 kis doboz szeder

1/2 bögre cukor

1/2 bögre víz

kb. 2 dl citromlé

2-3 kupaknyi rum

friss szeder, jég és citromkarika a díszítéshez

 

A cukorból, vízből szirupot főzünk, amíg hűl néhány levél friss bazsalikomot is adjunk hozzá.

A kancsó aljára szórjuk a friss szedret és finoman törjük meg. Öntsük rá a kifacsart citromlevet, a szirup felét (később mehet bele még több is, ha szükséges) ízlés szerint rumot és adjunk hozzá 2-3 deci hideg vizet.

Hűtsük be jól és díszítsük friss szederrel, citromkarikával.

 
Címkék: , ,

Málnás, kókuszos reggeli smoothie tál

2017 július 13. | Szerző:

Pontosan olyan, amilyennek hangzik. Nagyon kókuszos, nagyon gyümölcsös, igazi frissítő reggeli!

Mivel az energiaszintem napok óta mélyponton van (egy húzos vizsgaidőszak után nem is csoda), és a reggeli tejeskávé/ jegeskávé kombinációk sem oldják a problémát, ideje volt valami más után nézni.

Smoothie bowl. Turmixos tál, magyarul. Régen, de készült már máskor is itt: egy epres és egy mogyorós.

A málna idén ugyan aranyárban van a piacon, de a tálkába csak egy szűk maroknyi kell. Lássuk csak mi kell még bele? Kókusztej, banán, egy kevés agave, ez az alap, a többi pedig díszítés.

Hozzávalók 1 tálhoz:

 

1 banán, lehűtve

1 maroknyi fagyos málna

1/2 bögre kókusztej

1 mokkáskanál agave (elhagyható)

Ezeket turmixoljuk össze.

Tetejére: friss málna, friss áfonya, kókuszreszelék, kevés chia mag, és kevés tört pisztácia

Címkék: ,
CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!