Mignon-figurás torta kezdőknek is

2016 május 27. | Szerző:

Mindenki kezdő valamiben! De a gyereknap, vagy egy gyerekzsúr jó alkalom a próbálkozásra, és a zajos siker nem marad el a hálás gyerekközönség részéről.

mignonfigurás tortaszelet

Az én konyhai tevékenységemből eddig valahogy  kimaradtak a formatorták (marcipánnal, fondanttal bevont, figurás torták). Az ember azonban mit meg nem tesz a gyerkőcéért, pláne, ha az imádja a mignonos filmfigurákat. Persze volt rákészülés és mignon-torta képek nézegetése a gugliban.  És egyre bátrabb lettem, hogy “oh ezt én is meg tudom csinálni!”.

ovodaimignontorta

A 4 évesem óvodai szülinapjára készült egy ovális, nagyobb változat, majd pár nap múlva a hétvégi családi összejövetelre egy kerek. Az oválist nagy tepsibe sütőttem (kb. 26 x 32 cm), végeit késsel kerekre szabdaltam. A nutellakrém és a csokoládé rendkívül jól egymásra talált már ebben a tortában is, de most a piskóta igazi telitalálat volt ezzel a könnyű vajas, nutellás krémmel. Csodás ízharmónia, próbáljátok ki!

A bevonat: cukorfondant Alap a fehér volt, sárga ételszínezékkel belegyúrva. Van még benne kék és a zöld fondant. A szemüveg kerete: fehér cukorfondant, kakoaóporral összegyúrva.

Mignon-figurás nutellakrémes csokitorta

Hozzávalók a piskótához: 3 tojás, szétválasztva, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál keserű kakaópor, 3 evőkanál liszt, 1/2 kiskanál sütőpor, 3 evőkanál olaj

A piskóta hozzávalóit háromszorozzuk meg, mert 3 piskótát sütünk.

A nutellás krémhez: 20 dkg puha vaj, 5-6 evőkanál porccukor, 5 evőkanál nutella, 2 evőkanál mascarpone

Vajkrém (kívülre, a fondant bevonat alá): 120 g vaj, 120 g porcukor, 1 kiskanál vanília aroma

45 dkg fehér fondant

sárga ételszínezék

20 dkg kék fondant

20 dkg zöld fondant

mignonfigurás torta

A tortalapokhoz válasszuk külön a tojásokat és a fehérjét a cukorral verjük fel kemény habbá. Adjuk hozzá a tojások sárgáját, majd keverjük bele a kakaóport, a sütőporral elkevert lisztet és az olajat.

Sütőpapírral béleljük ki a tortaforma (26 cm-es) alját, töltsük bele a masszát és kb. 15 perc alatt süssük meg.

Készítsünk 3 piskótát.

A krémhez robotgéppel keverjük össze a puha vajat a porcukorral, adjuk hozzá a nutellát, majd a mascarponét is.

Kenjük meg ezzel a krémmel a piskótákat és tegyük hűtőbe, legalább fél órára.

Állítsuk össze a vajkrémet: vaj, porcukor összekeverésével, vanília ízesítéssel és vonjuk be vele vékonyan az egész tortát. Tegyük ismét hűtőbe.

A fehér fondant 2!3-t  gyúrjuk alaposan össze sárga ételfestékkel, nyújtsuk ki és fedjük be vele a torítát. Igazítsuk rá a kék nadrágot és a többi hozzávalót.

Különleges édesség egyszerűen: sós mogyoróvajas tiramisu

2016 május 22. | Szerző:

Igen, megint. Kicsit rákattantam a sós mogyoróvajra,tudom. Most tiramisu krémébe keverve került feltálalásra. Isteni fonom. Egyszerű és gyorsan összedobható édesség.

sosmogyistiramisu

Sós mogyoróvajas tiramisu

Hozzávalók (6 különböző méretű pohárhoz):

120 g piskóta tallér

1 dl főzött kávé

A sós mogyoróvajas réteghez:

250 g krémsajt (mascarpone)

5 evőkanál sós mogyoróvaj (peanut butter)

200 ml cukrészhab

4 evőkanál porcukor (kb.)

Csokiöntet:

150 ml sűrített tej

100 g étcsokoládé

 

 

sosmogyistiramisu2

A piskóta tallért locsoljuk meg néhány kanál kávéval.

A krémhez a sós mogyoróvajat keverjük össze a mascarponéval és ízesítsük porcukorral. A tejszínhabot verjük fel és dolgozzuk össze a krémmel.

A csokiöntethez melegítsük fel a sűrített tejet és tördeljük bele az étcsokoládét. Keverjük el csomómentesre.

Rétegezük a pohárba:

kávéba áztatott piskóta, sós mogyorókrém, csokiöntet,

majd megint

 

 

Sós-édes mogyoróvajas oreo keksz

2016 május 15. | Szerző:

Milyen az oreo keksz sós mogyorókrémmel? Isteni! Édes és sós egyszerre. Főleg az otthoni változatban, amikor nem spóroljuk ki a krémes, mogyoróvajas réteget az omlós, kakaós kekszek közül.

sósmogyorosoreo3

Sós mogyoróvajas oreo, újratöltve! Egyszer már készült ugyan, ez most a 2.0-ás tovább fejlesztett, finomabb verzió! Sokkal selymesebb, töményebb ízhatás, igaz a mogyoróvaj is több lett benne.

 

Sós mogyoróvajas oreo keksz

(2.0 változat)

 

sósmogyorosoreo1

 

Hozzávalók (kb. 26-28 kekszhez):

(mérce: 2,5 decis bögre)

1 és 1/4 bögre liszt

1/2 kiskanál szódabikarbóna

1/3 bögre keserű kakaó

1/2 bögre (200 g) puha vaj

2/3 bögre cukor

1 egész tojás

 

A sós mogyoróvajas krémhez:

1/3 bögre puha vaj (kb. 150 g)

1 bögre porcukor

4 evőkanál sós mogyoróvaj (peanut butter)

 

sosmogyorosoreo4

A kekszhez keverjük krémesre a vajat a cukorral, majd adjuk hozzá a tojást. Forgassuk össze a szódabikarbónával,  elkevert liszttel és keverjük bele a kakaóport is.

Tegyük a hűtőbe legalább  fél órára.

Vegyünk kiskanálnyi mennyiségű masszát, formázzuk golyóvá és tegyük sütőpapírral bélelt tepsire. Legalább 2 centis távolságot hagyjunk a golyók között, mert a tészta sütés közben elterül. Előmelegített, kb. 180 fokos sütőben 12 perc alatt süssük készre. Nagyjából 26 -28 darab keksz lesz belőle. A krémhez robotgéppel keverjük össze a puha vajat a porcukorral, adjuk hozzá a sós mogyoróvajat is. Keverjük selymessé. Tapasszunk össze két kakaós kekszet ezzel a krémmel és tároljuk hűtőbe. Ha puhábban szeretjük fogyasztás előtt 5 perccel  érdemes kivenni a hűtőből.

Egyszerű túrós lepény percek alatt

2016 május 13. | Szerző:

Sokszor jön jól egy olyan recept, amely nem igényel különösebb erőfeszítést és gyorsan megvan. Ennél a túrósnál nem kell vacakolni a tojás szétválasztásával, méricskélni sem kell különösebben a hozzávalókat; túró a zacskóból, tejföl a dobozból, és néhány evőkanállal a lisztből, meg a cukorból. Ez nagyjából öt perc. A többi munkát meg a sütő elvégzi!

egyszerüturos3

Hozzávalók:

  • 450 g túró (vagy 500 g, ha éppen ilyen kiszerelésben vásároljuk)
  • 4 egész tojás
  • 1 kis doboz tejföl
  • 10 evőkanál cukor
  • 10 evőkanál liszt
  • 1 mokkáskanál sütőpor
  • citrom reszelt héja (kevés)
  • 1 mokkáskanál vanília aroma

egyszerüturos1

Törjük fel a tojásokat és keverjük össze a tejföllel. Adjuk hozzá a cukrot, a sütőporral elkevert lisztet, majd a túrót. Mehetnek bele az ízesítők (citrom reszelt héja, vanília). Béleljünk ki egy közepes tepsit (kb. 25 x 30) sütőpapírral és öntsük bele a masszát.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt elkészül.

Amikor már langyos szeleteljük fel és szórjuk meg porcukorral.

egyszerüturos

Oreo kekszes torta

2016 május 7. | Szerző:

Jól elszaladt az április! Nálunk a szülinapok csak özönlöttek egymás után. Volt olyan hét, hogy három tortát is sütöttem. Készült mignon-figurás torta az oviba (majd egy a családnak is), volt sós mogyorókrémes vanília torta és lazításképpen ez az oreo kekszes is. Ez utóbbinak a töltelékébe is került keksz, nem csak dekorációnak a tetejére, máskor azonban bátrabb leszek és többet teszek a krémjébe.

oreostorta1

A piskótához:
4 tojás, szétválasztva
4 evőkanál cukor
4 evőkanál olaj
3 evőkanál kakaópor
4 evőkanál liszt
1/2 kiskanál sütőpor

A krémhez:
2 tojássárgája
6 evőkanál cukor
1 evőkanál étkezési keményítő
1 +2 dl tej
1 kiskanál vanília aroma
25 dkg mascarpone
2 dl cukrászhab
1 csomag zselatinfix
6 Oreo keksz apróra tördelve

Kakaós máz:
2 evőkanál keserű kakaópor
2 evőkanál cukor
2 evőkanál víz
1 evőkanál tejszín (cukrászhabból)

oreostorta2

26 cm-es tortaforma

Béleljük ki zsírpapírral a tortaforma alját. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.

A tojásfehérjéket verjük fel  a cukorral keményre. Adjuk hozzá a tojások sárgáját és a kakaóporral, sütőporral elkevert lisztet. Adjuk hozzá az olajat és lazán forgassuk össze.Öntsük a formába és süssük kb 18-percig.
Hagyjuk teljesen kihűlni, lazítsuk a szélét, vegyük ki a formából és lapjában vágjuk félbe a piskótát.

A krémhez forrósítsunk fel 2 dl tejet. A tojássárgáját keverjük 9ssze a cukorral, a keményítővel, a vaníliával és 1 dl tejjel, majd öntsük a forró tejhez. Keverjük csomómentesre és sodószerűen sűrítsük be e krémet. Tegyük félre hűlni.

A mascarponét keverjük össze a lehűlt főzött krémmel. A cukrászhabot verjük kemény habbá, közben adjuk hozzá a zsalatin fixet és forgassuk össze a krémmel.  Ha szükséges még belekeverhetünk 1-2 evőkanál porcukrot.  Tegyük a  krémet fél órára a hűtőbe.
Tisztítsuk meg a tortaformát és az egyik piskóta lapot tegyük vissza ebbe a formába. Kanalazzuk rá a krém egyharmadát. Néhány darab oreo kekszet morzsoljunk el rajta, majd öntsük rá a krém másik harmadát. (A megmaradt krémmel majd a tetejét és az oldalát csinosítjuk) Fedjük be a másik piskótával és tegyük hűtőbe. Kis idő múlva a tetejét kenjük be a maradék krémmel, az oldalát is igazíthatjuk vele. Tegyük vissza a hűtőbe több órára, hogy a krém jól megdermedjen.

Dekoráció:

A kakaós mázhoz keverjük össze a hozzávalókat, forraljuk össze és várjuk meg míg teljesen kihűl. Ekkor öntsük a torta szélére, körbe, körbe, kicsit le is csuroghat az oldalára. Felezzünk el 5 oreos kekszet és tegyük állítva a torára.

 

 

CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!