Spórolós túrótorta, túró nélkül

2015 március 30. | Szerző:

Ez aztán tényleg spórolós kategória, mivel éppen a túrót hagytuk ki belőle. Van benne viszont joghurt és a vízgőzben való sütéstől habkönnyű lett az állaga. Ízre viszont a klasszikus sütőben sült túrótortákat idézi. Gyümölcszselével és gyümölcsdarabkákkal a tetején tortásítani is lehet!

sporolosturotorta

Hamis túrótorta

Hozzávalók: 200 g joghurt, 4 tojás, elválasztva, 3 púpos evőkanál liszt, 1 púpos evőkanál kukoricaliszt, vagy kukorica keményítő, 40 ml olaj, 6 evőkanál cukor.

sporolosturos

Válasszuk szét a tojásokat és a fehérjét verjük fel a cukor felével kemény habbá.

A tojássárgájákat keverjük bele a joghurtba, adjuk hozzá a cukor másik felét és az olajat. Keverjük bele a kétféle lisztet, majd forgassuk össze a keményre felvert tojásfehérjékkel.

Béleljünk ki sütőpapírral egy nem kapcsos tortaformát.

(Tehetjük kerek formába is, de ne legyen kapcsos én 20 x 20-as négyszögletes brownie-s formába tettem)

Takarjuk le fóliával, majd állítsuk a formát egy nagyobb tepsibe, amit öntsünk fel meleg vízzel. Így tegyük előmelegített sütőbe és süssük kb. 50 percig. Végezzünk tűpróbát, ha már nem ragad a próbatűre, akkor kész, ha még ragad, adjunk neki további 5-10 percet, de már letakarás nélkül. Ha hosszúkás püspökkenyérformába sütjük, több idő kell, mert vastagabb a piskóta rétege.

Húsmentes gulyásleves, pirított tofukockákkal

2015 március 27. | Szerző:

Hagyományosan böjti időszakban vagyunk, ez sokakat inspirál arra, hogy valamilyen módon testileg is, mondjuk egy böjttel (húselhagyás, édességmegvonás, cukorelhagyás, tisztítókúrák stb.) készüljön a tavaszra.

vegagulyasleves

 

Én a húsvét előtti 40 napos húselhagyást gyakorlom már gimis korom óta, persze hol erősebb vagyok ebben, hol gyengébb, kifejezetten jól bírtam a terhességeim előtti években a makrobiotikus étrendet, de tavaly már 3 nap után feladtam a tavaszi böjtömet.

Egy felmentést kaptam ebben az időszakban, hogy a családi/ünnepi összejöveteleken felfüggesztem a húselhagyást. Erre, bevallom még nem került sor, mert vagy hal volt hétvégén, vagy már nem kívántam a húst és tofut dobtam a sütőbe magamnak.

Mellékhatásként elkezdtem a tejet is ignorálni, úgyhogy most újra hozzá kell szoktatnom magam a különböző gabona- és magitalok ízére.

Egy hűvösebb napon jött a gulyásleves gondolata, a családnak marhahússal, nekem külön lábosba zöldségesen, pirított tofukockákkal. Kicsit más karaktere lett így a tofuval, de nekem így is ízlett!

vega gulyásleves

vega gulyásleves

 

Húsmentes gulyásleves, pirított tofukockákkal

Hozzávalók:

100 g tofu, 2 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál szezámolaj

1 fej vöröshagyma, 2 db krumpli, 3 nagyobb sárgarépa, 1 nagyobb fehérrépa,  negyed zeller, 1 kisebb paradicsom, 1 tv paprika, 2 evőkanál pirospaprika, 1 teáskanál őrölt kömény, só, bors

Vágjuk fel a tofut kockákra, locsoljuk meg a szójaszósszal, szezámolajjal. Fél óra múlva, kevés olajban süssük ki.

A zöldségeket a leveshez daraboljuk fel.

Kevés olajon fonnyasszuk meg a hagymát. Adjuk hozzá a paprikát, paradicsomot, majd a többi zöldségeket (krumpli, sárgarépa, fehérrépa, zeller, paradicsom). Hintsük meg pirospaprikával, keverjük át, majd öntsük fel kb. 1 dl vízzel.
Így főzzük tovább, gyakran kevergetve, mindig annyi vizet hozzáöntve, hogy ellepje. Mikor elkészült a leves tegyük bele a tofukockákat.

 

vegagulyasleves2

Címkék:

Tavaszi omlett

2015 március 24. | Szerző:

Miből is áll egy kiadós tavaszi reggeli? Legyen benn sok friss fűszernövény, aminek most idénye van (a zöldségekre még egy kicsit várni kell): kapor, zsenge spenót, medvehagyma, kevés kecskesajttal megszórva, és energiát adó tojással leöntve, megsütve!

Ez most ebben az omlettben egyesült! És hogy még egészségesebbnek tűnjön, sokmavas kenyérrel és konnyű epres salátakeverékkel tálalva.

tavaszireggeli2

Milyen egy klasszikus reggeli nálunk?

Amerikai palacsinta (számos verzió), kásák (itt, és itt), tojás, és gabonapelyhek. Az amerikai palacsintás reggelik leginkább a ráérős hétvégék luxusa, a sietős iskolai/bölcsödei hétköznapokon erre nincs idő, akkor leginkább gyors kása, vagy gabonapehely, valamilyen tojás és/vagy szendvics kerül az asztalra. Ez utóbbi főleg felnőtteknek, mert a kásák engem nem lakatnak jól, éhes leszek tőlük.


Elkészítése:

Kevés olajon pároljuk meg a spenótot, medvehagymát, (ízlés szerint), jöhet rá a felvert tojás (kb 4-5 db) kaporral megszórva. Süssük át teljesen, a tetejét szórjuk meg kecskesajttal, hagyjuk, hogy ráolvadjon és tálaljuk.

Címkék: ,

Dobd fel eperrel a házi müzliszeletedet!

2015 március 21. | Szerző:

Juhéjj, eper! Már megjelent a piacokon, igaz még görög, és csillagászati áron, de már elkezdtük a vásárlást. Ez az energiaszelet még fagyasztottól készült, de imádtuk! És a csokiréteg sem rontott rajta, elhihetitek!

Csokis, epres energiaszelet

Csokis, epres energiaszelet

Mi van benne? Kesudió, mandula, fagyasztott eper, kókuszreszelék, kókuszolaj, méz és datolya. Uzsicsomaga kiváló nass.

Epres, csokis energiaszelet

Hozzávalók: 1 bögre kesudió, 1 bögre mandula, ½ bögre eper (fagyasztott), ½ bögre kókuszreszelék, ¼ bögre kókuszolaj, 4 nagyobb datolya, 2-3 evőkanál méz

A csokimázhoz: 10 dkg étcsokoládé, 1 evőkanál kókuszolaj

epres1

Vegyük ki a hűtőből az epret, tegyük egy tálkába és várjuk meg. míg felenged.

Egy aprítóban daráljuk meg a kesudiót és a mandulát.

A datolyát áztassuk be legalább fél órára forró vízben, magozzuk ki és turmixszoljuk össze. Adjuk hozzá a kesudiót és a mandulát és keverjük tovább a géppel. Keverjük bele a kókuszreszeléket, a kókuszolajat, a mézet, a datolyát és a lecsöpögtetett epret és egy-két fordulat erejéig keverjük tovább a géppel. Egy hosszúkás sütőformát béleljünk ki sütőpapírral és egyengessük el rajta a masszát és néhány órára tegyük hűtőbe dermedni.

Vízgőz felett olvasszuk fel az étcsokoládét és a kókuszolajat. Keverjük csomómentesre és kenjük az epres szelet tetejére. Tegyük vissza a hűtőbe dermedni. Szeletekre vágva tálaljuk.

Vintage hangulatú süti: Mikszáth-szelet

2015 március 13. | Szerző:

Még pár óra és a 48-as márciusi forradalom emlékére ellepi a gasztroblogokat számos Kossuth-kifli receptje. Úgyhogy én egy másik ismert ember nevéhez fűződő sütivel tisztelgek az elmúlt korok emlékének, mert nagyon szeretem az öreget, a vén palócot és a tanulságos mikszáthi sztorikat és bár Mikszáth még csak totyogós kisbaba volt a forradalom idején, hangulatilag nekem valahogy ide illik márciusra…

Igazi vintage-recept a századforduló idejéről. A csokis és fehér piskótából készült, lekvárral töltött Mikszáth-szelet szintén az író tiszteletére keletkezett, először nyomtatásban Scipiades Ida Magyar Uriasszonyok Szakácskönyvében (1927) jelent meg. Nagy valószínűséggel Gundel János kreálta, ahhoz a menüsorához, amelyben a palóclevest is kidolgozta ürühúsból, zöldbabból és csipetkéből az írónak ajánlva.

mikszáth-szelet

Mikszáth-szelet

(egy modernebb feldolgozás)

Keverjünk el 20 deka lisztet,1 kiskanál szódabikarbónával, 20 deka cukorral.

Adjunk hozzá 4 tojást, és 20 deka olvasztott vajat. Dolgozzuk alaposan össze.

Felét öntsük egy tepsibe, a másik felébe keverjünk el 2 evőkanál kakaóport.

Kanalazzuk a fehér masszába, hogy foltos legyen.

Süssük 175 fokra előmelegített kb. 25 percig vagy tűpróbáig.

Borítsuk rácsra és hagyjuk kihűlni. Vágjuk félbe és kenjük meg a felmelegített

baracklekvárral. Vágjuk hosszúkás szeletekre és tetejét szórjuk meg vaníliás

porcukorral.

Mikszáth-szelet2

A saláta lelke a dresszing!

2015 március 3. | Szerző:

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ahogy egyre többet süt a nap, egyre inkább vágyom salátákra.  Nekem ez a tavasz hírnöke. Persze nem mindegy, hogy miből áll össze az a saláta, ez a tál még amolyan átmeneti a télből a tavaszba, kevés idényzöldséggel, inkább az öntetre helyezve a hangsúlyt. Került bele saláta-mix, koktél paradicsom, mandarin, dió és mazsola, kevés sült hús, igazi kímélő fogás.

Saláta mákos dresszingel

Saláta mákos dresszinggel

Ha ma csinálnám, avokádót is tennék hozzá, egyre jobban a rajongója vagyok… (jönnek majd ilyen receptek is.)

Mákos dresszing

Az öntethez egy korábbi nlc-cikkhez kreált mákos receptemet dolgoztam át, tofuval vegánosítva a majonézt.(tofu, citromlé, olaj). Ehhez kevertem fél mandarin levét, egy mokkáskanál mustárt és két kiskanál darált mákot. (Akik nincsenek reformkonyhán 1 deci majonézt és 2-3 kanál joghurtot dolgozzanak össze a mákkal, mustárral, mandarin levével!)

Mákosöntetblog2

 

CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!