Mandulavajas brownie (lisztmentes)

2014 május 29. | Szerző: |

Milyen számomra a tökéletes brownie? Kívül roppanós, belül selymesen krémes, töményen csokis! És most már mandulavajas is.

 

 

MandulavajasBrownie1

Az utóbbi időben lelkesen gyártom a különböző olajos magvakból készült krémeket, erről hamarosan olvashattok is bővebben. Így volt itthon egy bögrényi házi készítésű mandulavaj, amit a paleo konyhában is gyakran használnak süteményekbe.  (Nem kell megijedni, nagyon könnyedén előállítható, csak pirított mandula kell hozzá.)  Igaz, gyorsan fogy, mert a kicsi, aki kaja ügyben nem ismer lehetetlent, lábujjhegyen  pipiskedve gyakran csippentett belőle, míg fotóztam. Mindössze négy-öt evőkanálnyi került ebbe a csokis süteménybe a liszt helyett, a végeredmény pedig a tökéletes brownie; kívül roppanós, belül krémes és brutálisan csokis. És naggggyon, naggyon finom! Mire feleszméltem,már csak ez a négy szelet maradt belőle.

Mandulavajas brownie

Hozzávalók:

20 dkg vaj, 20 dkg étcsokoládé, 3 tojás, 10 dkg cukor, 4 evőkanál mandulavaj, 4 evőkanál keserű kakaópor

Olvasszuk fel a vajat és az étcsokit együtt. Kicsit tegyük félre hűlni.

A tojásokat üssük fel és keverjük össze a cukorral. Adjuk hozzá a kakaóport, a mandulavajat és a felolvasztott étcsokis vajat.

Egy kisebb forma (20 x 20) alját béleljünk ki sütőpapírral, öntsük bele a krémet és 170 fokra előmelegített sütőben süssük készre.

Nekem 40 perc alatt elkészült. Hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt felvágnánk.

A mandulakrémhez: tegyünk aprítóba 10 dkg pirított mandulát és 12-15 percen át pürésítsük addig amíg krémes masszát nem kapunk.

MandulavajasBrownie 0

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!