Korhely lencseleves

2013 december 31. | Szerző:

A pezsgőzés, éjszakázás után, de jó is lesz ez a leves holnap délben!

 

Korhelylencse5

Korhely lencseleves

Hozzávalók:

5 dkg húsos füstölt szalonna

5 dkg csípősebb kolbász

15 dkg lencse

1 szál sárgarépa

20 dkg savanyú káposzta és a leve (1 dl)

2 babérlevél

pár szem köménymag

kevés borsikafű

2 evőkanál liszt

2 gerezd fokhagyma

1 kiskanál őrölt pirospaprika

2 pár virsli

1-2evőkanál tejföl

 

A füstölt szalonnát vágjuk apró kockákra és egy lábosban olvasszuk ki a zsírját.

Adjuk hozzá a fűszereket, a babérlevelet, a köményt, a borsikafüvet, majd az apróra vágott és lecsöpögtetett savanyú káposztát. Keverjük át, majd tegyük bele az átmosott lencsét. Öntsük fel 7-8 dl vízzel. Dobjuk bele a feldarabolt kolbászt és forraljuk fel, majd lefedve, kis lángon főzzük puhára. Készítsünk fokhagymás, paprikás rántást. Ehhez kevés olajon pirítsuk zsemleszínűre a lisztet, adjunk hozzá zúzott fokhagymát és a pirospaprikát.  Öntsünk rá egy keveset a lencse levéből és keverjük csomómentesre, majd sűrítsük be vele a levest.  Ha még szükséges savanyítani, ízesítsük kevés savanyú káposztalével és főzzük bele a kisebb darabokra vágott virslit. Tálaláskor cseppenthetünk rá kevés tejfölt.

 

 

Címkék: , ,

3 csatni a karácsonyi sült mellé

2013 december 22. | Szerző:

Imádom a csatnikat enni, főzni és ajándékozni. Enni, mert változatos és nem csak az indiai ételek étvágygerjesztője, de remekül passzol sült húsok mellé is. Ajándékozni, mert a környezetemben más nem igazán csinál ilyet.  És magamnak is, mert olyan jó, hogy be van spájzolva belőle három-négyféle is a kamrában.

Összeszedtem kedvenc publikált receptjeimet, hátha valaki kedvet kap hozzá, akár DIY ajándék gyanánt. Még elkészülhet!

 

Csipkebogyó chutney

 

Csipkebogyócsatni

450g csipkebogyó, 200 ml almabor ecet, 225g mazsola, áfonya vegyesen (de lehet csak mazsola is), 450g alma, hájától megtisztítva, feldarabolva, 2 kiskanálnyi reszelt gyömbér, 1 mokkáskanál őrölt kardamom, 1 kis darab csili, 225 g barna cukor, citrom, 1 evőkanál olaj

Előző nap:
Öntsük fel annyi vízzel a megtisztított csipkebogyót, amennyi ellepi. Forraljuk fel és gézzel kibélelt szűrőn csepegtessük le.
Másnap:
Csavarjuk jól ki belőle a levét, az utolsó cseppig! (Nem lesz túl sok elárulom. Nagyjából 2 dl.)
Ebből a nagy halmazból ki lehet válogatni néhány szebb, épp csipkebogyó héjat és majd a készülő csatnihoz adni.

Forrósítsunk fel 1 kanál olajat és pirítsuk meg rajta a csilit, adjuk hozzá a reszelt gyömbért, és az őrölt kardamomot. Az indiai konyhában ezt hívják csonsz késztésnek és minden hihetetlen rövid idő alatt (kb. 30 másodperc) lezajlik, nehogy a fűszerek megégjenek. Így viszont kinyerjük az aromátbelőlük . Most adjuk hozzá a feldarabolt almákat, az áfonyát, a barna cukrot az ecetet és gyakori kevergetés mellett főzzük puhára. A végefelé adjuk hozzá a csipkebogyólét.  Forraljuk össze és melegen öntsük üvegekbe.

Dunszt: újságpapírba csomagolni, és takarók alá bedugva, hagyni kihűlni.

 

Áfonyás, alma chutney

afonyaalmacsatni

Tavaly a Karácsonyi kollekció darabja volt, ajándéknak is szántam, illetve az ünnepi asztalra a pulykasült mellé.
Ezt az indiai ihletésű étvágygerjesztőt, akkor a makrobiotika “szabályai” szerint készítsem el, cukor helyett rizssziruppal és almaecettel. De mivel a rizsszirup nem mindenki számára elérhető (értsd: nem kapható mindenhol), nyugodtan beletehetünk 150-200 g barna nádcukrot!

Hozzávalók: 1 kiskanál kukorica olaj, 1 kg feldarabolt alma, 10 dkg aszalt áfonya, kb. 2/3 bögre rizsszirup 4 fej lila hagyma felszeletelve, 1 kiskanál reszelt gyömbér, csipetnyi fahéj, kb 0,5 dl almaecet.

1./ Egy csipetnyi olajon fonnyasszuk meg a hagymát, majd dobjuk rá az áfonya kivételételével az összes hozzávalót.
2./ Főzzük addig, amíg megpuhulnak, legalább 50 percig. Ekkor adjuk hozzá az áfonyát is. Főzzük még együtt vagy 15 percig. Ízesítsük kedvünkre, hogy kellemesen édes-savanykás ízt kapjunk.
3./ Még melegen töltsük sterilizált üvegekbe, és dunsztoljuk, így 6 hónapig biztosan eláll.

 

Narancsos, céklás chutney

Az idei év kedvence!

Céklacsatni 2

 

Hozzávalók:

(3 x 125 ml-es üveghez)

4 nagyobb cékla, 1 nagyobb alma (vagy 2 kisebb), 1 közepes vöröshagyma,1 narancs kifacsart leve, fél kiskanál őrölt fahéj, szegfűszeg, fél kiskanál koriandermag, 1,5 dl vörös borecet, 15 dkg kristálycukor, 5 dkg barna cukor

Hámozzuk meg a nyers céklákat és vágjuk fel gyufaszál vastagságúra.

Hámozzuk meg az almát és egy nagy lyukú reszelőn reszeljük át. Keverjük össze a céklát és az almát, majd adjuk hozzá az apróra vágott lila hagymát, öntsük hozzá a narancs kifacsart levét, és a vörösbor ecetet. Keverjük bele a cukrot, a fűszereket és egy óra alatt főzzük puhára.

Öntsük sterilizált üvegekbe, majd száraz dunsztba (újságpapírba csomagolni, majd takaróval lefedni) hagyjuk teljesen kihűlni.

Klasszikus karácsony(1. rész): Terítéken a hal

2013 december 21. | Szerző:

Vannak szokások, amin nem változtatunk! A karácsony esti menü! Gazdag halászlé, rengeteg rántott ponty és harcsa, majonézes, vagy éppen hagymás ecetes burgonya salátával. Vagyis ezen a napon terítékre kerül a hal!

24-én halászlét kell ennünk!

Ez a családi tradíció nálunk. Megvan hozzá a halalap, patkó szelet rántani (ezúttal harcsából), tej és ikra. Mos már jöhet a passzírozás!

A recept nagyjából a tavalyi (mint a kép is), de már tovább tökéletesítettem:

halászlé

Kevés olajon pirítsuk meg a vöröshagymát (1 nagyobb), adjunk hozzá  feldarabolt paprikát (1 -2 db), paradicsomot (1-2 db) és adjuk hozzá a haldarabokat. Öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Főzzük másfél-2 óra puhára, majd passzírozzuk át.

Adjuk majd hozzá halszeleteket, ikrát és tejet.Sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg pirospaprikával.

Harcsa bundában

A halszeleteket sózzuk, borsozzuk és az utolsó pillanatban panírozzuk, hogy ne távozzon sok nedvesség belőle. A szokásos módon szórjuk lisztbe, majd sóval ízesített, felvert tojásba. (Trükk, hogy ropogósabb legyen a panír, ha a tojásba egy kanál olajat, vagy tejet is keverünk.) Jöhet a zsemlemorzsa is, majd a kisütése olajban.

Tálaljuk frissen.

harcsamajonézesburg

Majonézes, kapribogyós burgonyasaláta

Két éve került be a menübe ez a recept, Hegyi Barbara Abraka babra szakácskönyvéből, azóta nagy kedvenc, a kapribogyós majonézes burgonya saláta. Tavaly karácsonykor posztoltam: Mi rántott harcsafilével fogyasztottuk.És fogjuk most 24-én is!

Így készül:

Hozzávalók: 70 dkg kifliburgonya, néhány kanál kis kapribogyó  (ehelyett nekem a nagy, száras változat volt itthon, ezt feldaraboltam), 2 kisebb fej lila hagyma, 1,5-1,5 dl majonéz és tejföl, só, bors, 1-2 evőkanák balzsamecet, 1 kiskanál porcukor

1./ Főzzük meg héjastul a burgonyát, majd hámozás után karikázzuk fel.
2./ Szeleteljük fel a hagymát és locsoljuk meg a balzsamecetteL.
3./ Keverjük össze a majonézt a tejföllel, ízesítsük sóval, borssal, csipetnyi porcukorral.
4./ Keverjük össze a kihűlt burgonyát a hagymával és a kapribogyóval, majd forgassuk össze a majonézes krémmel.

Címkék: , , ,

Német mézespuszedli (lebkuchen)

2013 december 17. | Szerző:

 

Lebkuchen 1

 

Na most lehet sajnálkozni, hogy még nem találták fel az illatos fényképet, mert csodás fahéj, és szegfűszeg illat terjeng most körülöttem!

Kétségtelenül az idei év karácsonyi slágere nálunk ez a süti, amiből az utolsó héten sorozatgyártás kezdődött, mert a láthatatlan manók miatt 3 napig tart. A tésztája könnyen összeállítható, 10-20 perc hűtőbeli pihentetés után süthető, majd kb. 12 perc sütés után fogyasztható is.  Fémdobozban napokig puha marad és isteni fahéjas, szegfűszeges illat terjeng körülötte. Ha  tökéletes puszedlire vágysz, ajánlom, kipróbálásra. Egy jó tanács: a barna cukron nem érdemes spórolni, vagyis ne cseréljük le kristályra, azzal nem olyan ütős az íze!

Lebkuchen

Hozzávalók: 33 dkg liszt, 7 dkg darált mogyoró, 3 evőkanál kakaópor, 1,5-1,5 kiskanál őrölt fahéj, szegfűszeg, vagy 2 kiskanál mézeskanálfűszerkeverék, 1 kiskanál gyömbér, 1/2 kiskanál sütőpor, és szódabikarbóna, 17 dkg barna cukor, 5 evőkanál virágméz 5 dkg puha vaj, 2 tojás, fél narancs leve

Lebkuchen 2

Dolgozzuk össze a hozzávalókat. Kezdjük azzal, hogy krémesre keverjük a vajat a barna cukorral, mézzel, adjuk hozzá a tojásokat és forgassuk össze a kakaóporral,  fűszerekkel, sütőporral, szódabikarbónával összekevert liszttel. Kézzel nyugodtan rásegíthetünk gyúrásra. Lazítsuk  a tésztát a fél narancs kifacsart levével. Tegyük a hűtőbe 15 percre.

Formázzunk belőle kicsi gombócokat, újjal lapítsuk le kicsit a közepét és előmelegített sütőbe kb 170 fokon 12 percre tegyük be sütni.

Fémdobozba tároljuk.

Címkék: , ,

Frankfurti leves, sült zöldséggel

2013 december 10. | Szerző:

 

02Frankfurtileves

Leves.

Igen, megszakítva a kekszgyártás folyamatát, a nagytakarítás, az ünnepi menütervezés, karácsonyi bevásárlás közepette jól esik kanalazni ebből a melengető levesből. Mi amúgy eléggé levesesek vagyunk, és a frankfurti az egyik kedvencem. Ez a recept, most amolyan ráérős, sütögetős verzió, nem a klasszikus bedobálós fajta. Sült zöldséggel készül, mostanában ugyanis nagyon rácuppantam és nem bánom, ha várni kell  fél órákat, míg süldögél.

A frankfurti nagyon jó a kevés maradék zöldségfélék feldolgozására is. Most volt itthon egy kis félre tett főtt bab, ami még belekerült. A ideológia is meg van hozzá: remek fehérje pótló forrás. Épphogy csak diszkrét benne, nem tolódik el az íze a bableves felé!

Frankfurti leves

Hozzávalók:

2 sárgarépa

1 fehérrépa

1 burgonya

3-4 gerezd fokhagyma

kisebb fej kelkáposzta

fél bögre fehér főtt bab

kakukkfű, majoranna

kömény

1,5 dl tejföl

1 kanál liszt

1 kanál pirospaprika

néhány pár frankfurti virsli

Egy sütőlemezre tegyünk sütőpapírt és fektessük rá a feldarabolt zöldségeket és a fokhagymát (héjastul). Szórjuk meg kakukkfűvel, majorannával, locsoljunk rá kevés olajat és tegyük a forró sütőbe  30-40 percre.

Szeleteljük fel a kelkáposztát ujjnyi vastag darabokra.  Öntsük fel vízzel (kb 1 liter vízzel). Adjuk hozzá a megsült zöldséget, a főtt babot, fűszerezzük őrölt köménnyel, csipetnyi majorannával. Mikorra megpuhultak adjuk hozzá a felkarikázott virsliket. A tejfölből, a lisztből és a pirospaprikából, valamint 1-2 kanálnyi  levesléből készítsünk habarást. Forraljunk még egyet  még rajta, majd tálaljuk.

 

Címkék:

Kedvenc a közelmúltból: csokis biscotti

2013 december 8. | Szerző:

 

01Biscotti

Mindig van egy felkapott süti. A biscottit valaholva a muffin és a macaroon korszak közé helyezném, úgy kb 3-4 évvel ezelőtti időre, akkor érte kérész életű virágzását. Már én is majdnem megfeledkeztem róla, pedig remek fémdoboztöltő kekszféle, kávéhoz, teához,  forralt borhoz. Arról nem is beszélve, hogy az adventi gyertyagyújtás remek kísérő fogása lehet. Én a kevésbé száraz változatot kedvelem, nekem valahogy a 15-15 perces sütési idő vált be, így a cookie-hoz hasonló az állaga, de már kissé ropogós.

Csokis Biscotti

2 bögre liszt ( 2,5 decis bögrével)
2/3 bögre kakaópor
1 kiskanál szódabikarbóna
egy csipetnyi só
3 tojás
30 ml olaj
1 bögre porcukor

4 evőkanál csokicseppek

 

Szitáljuk a lisztet, kakaót, szódabikarbónát és a sót egy tálba. Egy másikba keverjük össze  a tojásokat az olajjal és a cukorral.

Gyúrjuk össze a száraz hozzávalókat a tojásos, cukros masszával és csokoládé cseppekkel. Formázzunk két lapos rudat és sütőpapírral fedett tepsire téve süssük 15 percig.
Kissé pihentessük majd vágjunk fel újnyi vastag szeletekre, ezeket fektessük el a sütőlemezen és süssük további 15 percig.

Fémdobozba tároljuk.

 

02Biscotti

Süti a Mikulásnak: Rózsaszín pöffeteg

2013 december 5. | Szerző:

 

 

01PinkCookies

Készülünk. Mint minden évben ilyenkor. Várjuk a Mikulást. Estére rend lesz a szobába, kikerül a csizma az ablakba és persze a szokásos süti és tejecske is tálalva lesz a párkányon, hogy a megfáradt Utazó és a kis manói falatozhassanak belőle.

A süti persze minden évben más. Volt már ilyen is egykor. Most rózsaszín lett: málnás (málnalekváros) cookies, vanília krémmel. Kicsit csajosítottunk a külsején, bár nem lett annyira fotogén. A málnalekvár azonban nem adott elég rózsa-színt neki, úgy hogy ételszínezővel ráerősítettünk. A szivárvány torta óta nem okoz lelkiismeretfurdalást, ha olykor olykor használom. (Igaz, nem mindegy, hogy milyen márkát használ az ember, nekem a népszerű pudingos cég terméke nem vált be, kevés volt, drága és a piros, inkább halvány rózsaszín volt).

Málnás cookies, vanília krémmel

 

02PinkCookies

Hozzávalók:

10 dkg cukor, 10 dkg puha vaj, 2 tojás, 2 evőkanál joghurt, 3-4 kiskanál málnalekvár (helyette lehet bármilyen piros lekvár is, mint a ribizli, meggy stb), 20 dkg liszt, 1 kiskanál sütőpor, 2 kiskanál kókuszreszelék, néhány csepp piros ételszínező

A krémhez: 125 g Philadelphia krémsajt, 3-4 evőkanál porcukor, egy kupaknyi vanília esszencia

 

  1. Keverjük krémesre a vajat a cukorral, majd adjuk hozzá a tojásokat.
  2. Adjuk hozzá a joghurtot és a málnalekvárt is.
  3. Dolgozzuk össze a lisztet a sütőporral, kókuszreszelékkel, majd keverjük bele a vajas masszába. Színezzük az ételszínezővel.
  4. Pihentessük a hűtőben egy-két órára. (Nekem lágy volt a massza, féltem, hogy majd szétfolyik, ezért tettem be több órára a hűtőbe, de ártani nem árt a masszának.)
  5. Formázzunk kisebb golyókat. (Most diónyi golyót formáztam belőle ez duplájára nőtt. Legközelebb kisebb, üveggolyókat formázok, hogy kisebbek legyenek a pöffetegek, mert én úgy jobban szeretem.)
  6. Tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, tetejét nyomjuk le kissé egy kanállal, majd előmelegített sütőbe 10 perc alatt süssük meg.
  7. Várjuk meg míg kihűl, majd ragasszuk össze a krémmel. Ehhez keverjünk össze minden hozzávalót.
  8. Hűtőbe tároljuk.

03PinkCookies

És, ha valaki még rózsaszínben gondolkodik, ajánlom még az epres, joghurtos piskótát:

Epresjoghurtoschiffon001

Kávés Battenberg torta

2013 december 3. | Szerző:

1Battenberg

 

Bevallom, nem sokat méláztam az első falatok alatt,  hogy ez a nem tipikusan angol hangzású süti, vajon miként lett az angolok kedvence,  és a második szelet után az sem zavart, hogy ez nem az origin,  vagyis az echte verzió, az ugyanis sárga és rózsaszín piskótából és fehér marcipán fondanttal készül. És az is igaz, hogy ennek egy hasonló változatát én sokáig csak amúgy póriasan sakk-matt szeletnek ismertem, de most már Battenbergnek fogom hívni, és a kisujam is eláll majd, míg a teáscsészéből kortyolgatok, mint Mágnás Miska!

A viktoiánus angolszász rózsaszín lányregényektől elkanyarodva, ez egy felnőtt verzió, capuccinos, és csokis, és persze vaníliás is, mert az ünnepek közeledtével ne fosszuk meg magunkat semmi félé földi jótól.

A fondantot a tetején meg felejtsétek el, az nem az én műfajom!

A dolog csak első ránézésre tűnik bonyolultnak és hosszadalmasnak, egyébként hamar meg van!

 

Kávés Battenberg torta

2Battenberg

 

Piskóta hozzávalói:

  • 15 dkg puha vaj
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg liszt
  • 6 dkg darált mogyoró (eredetileg mandula)
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál tej
  • 1-2 kanál vaníia esszencia
  • 2 kiskanál instant kávé
  • 2-3 evőkanál csoki csepp

 

Kávés Krém:

  • 12 dkg puha vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 1 evőkanál megfőtt kávé

Csokimázhoz:

  • fél dl víz – 3 evőkanál cukor
  • 10 dkg étcsoki

 

A piskóta készítéséhez keverjük össze a lisztet, a mogyorót, a sütőport. Egy másik tálba robotgéppel krémesítsük össze a vajat a cukorral, majd egyenként keverjük bele a tojásokat. Forgassuk össze a száraz hozzávalókat a krémes cukros vajjal. Felezzük el a tésztát, az egyik felébe keverjük bele a tejben feloldott instant kávét, a másikhoz adjuk a vanília esszenciát és a csokipasztillát.

Béleljünk ki sütőpapírral egy 20 x 20 centis sütőformát, közepébe tegyünk egy válaszfalat (nálam alufoliával bevont kartonpapír), egyik felébe kerül a vaníliás massza, másikba a kávés. (a válaszfallal azért óvatosan, nekem példul elcsúszott, ezt csak sütés közben vettem észre)

Lehet persze két egyforma püspökkenyér formában is sütni. Előmelegített sütőbe 25-30 perc elég neki.

A krémhez: Keverjük krémesre a puha vajat a porcukorral és a kávéval.

A mázhoz: forraljuk sziruppá a cukrot a vízzel, majd oldjuk fel benne a csokit. Amikor kihűlt kenjük a torta tetejére.

Összeállítása:

Van egy vaníliás és egy kávés piskótánk.Hosszában vágjuk félbe. Felváltva „ragasszuk” össze a kávés krémmel.

 Alulra: vanília-kávé,

Felülre: kávé-vanílila

Krém kerüljön mindenhova.

Legvégül fedjük be a csokimázzal.

CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!