Francia reggeli (galette)

2007 április 28. | Szerző: |

 

Örültem ennek  a témakiírásnak, mert megmozgatta agysejtjeimet. Én ugyanis lusta reggelizős vagyok, eleve a tejeskávém nélkül még a szememet sem tudom normálisan kinyitni, nemhogy komoly reggelit kreálni.

Volt idő, amikor  tejbe zabpelyhet ettem fahéjas porcukorral megszórva (ez főleg a terhességem idejére esett), most leginkább kakaóskalács, vagy tükörtojás, vagy rántotta van napirenden.

De egy szelet kakaóskaláccsal mégsem állíthat ide az ember, úgyhogy az első gondolatom az angol reggeli volt, baconnel, kolbásszal, parpadicsomos babbal stb.,  ami komótosabb vasárnap reggelekre be-becsúszik néha nálunk… de Mamma a témakiírásában úgymond lelőtte a poént, mert olyan tanulmányt írt a reggelizős szokásokról, és az én angol reggelimről is, igaz, hogy amerikai reggeli néven, hogy az csak na.

Na szóval, ugrott az angol reggelim, mígnem egy szép napon behajózott a képbe Rick Stein, a French Odyssey sorozattal a TVPaprikán és megemlítette a jellegzetes bretagne-i reggelit, a hajdinapalacsintát, ami nem crêpe, hanem galette névre hallgat. És a kényelmesebbek  számára is ideális, mivel a tésztáját előző este összeállítható  – még jót is tesz neki.

Voila

 
Hajdinapalacsinta tojással, sajjttal, sonkával

Hozzávalók: 15 dkg hajdinaliszt, egy tojás, 2 deci tej, 1 deci ásványvíz, csipetnyi só, 3 evőkanál olvasztott vaj + a serpenyő kikenéséhez, továbbá, tojás, sonka, sajt ízlés szerint.

A hozzávalókból (liszt, egy tojás, tej, olvasztott vaj, ásványvíz, só) palacsintatésztát keverek. Nekem a 15 dk liszt elég sok nedves anyagot vett fel, összesen 3 decit, lehet, hogy máskor kevesebb kell bele.

Kivajazott serpenyőbe megsütöm az egyik oldalát, megfordítom és ráütöm a tojást. Ammikor kezd fehéredni, megszórom felszeletelt sonkával és sajttal:

 Kicsit még sütöm, majd a három oldalánál batyuszerűen behajtva (lásd nagykép),tálalom.

Megjegyzés: eredetileg nagyon vékony palacsintákat kellene sütni, nekem most nem sikerült.  De így volt jó laktató.Ebből  a mennyiségből 8 db palacsinta jött ki.


Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. gizus77 says:

    Ó, az a kis francia vendéglő, a Latin Negyedben… ahol macska ült az asztalon. Na ott ettünk ilyet. Meg hagymalevest.

  2. Mamma says:

    Ó, sajnálom, hogy lelőttem a poént, de az írás során én is úgy belemelegedtem:-)) szerintem ez a galette messze kárpótol, már én is rég el akartam készíteni!!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!