Francia reggeli (galette)

2007 április 28. | Szerző:

 

Örültem ennek  a témakiírásnak, mert megmozgatta agysejtjeimet. Én ugyanis lusta reggelizős vagyok, eleve a tejeskávém nélkül még a szememet sem tudom normálisan kinyitni, nemhogy komoly reggelit kreálni.

Volt idő, amikor  tejbe zabpelyhet ettem fahéjas porcukorral megszórva (ez főleg a terhességem idejére esett), most leginkább kakaóskalács, vagy tükörtojás, vagy rántotta van napirenden.

De egy szelet kakaóskaláccsal mégsem állíthat ide az ember, úgyhogy az első gondolatom az angol reggeli volt, baconnel, kolbásszal, parpadicsomos babbal stb.,  ami komótosabb vasárnap reggelekre be-becsúszik néha nálunk… de Mamma a témakiírásában úgymond lelőtte a poént, mert olyan tanulmányt írt a reggelizős szokásokról, és az én angol reggelimről is, igaz, hogy amerikai reggeli néven, hogy az csak na.

Na szóval, ugrott az angol reggelim, mígnem egy szép napon behajózott a képbe Rick Stein, a French Odyssey sorozattal a TVPaprikán és megemlítette a jellegzetes bretagne-i reggelit, a hajdinapalacsintát, ami nem crêpe, hanem galette névre hallgat. És a kényelmesebbek  számára is ideális, mivel a tésztáját előző este összeállítható  – még jót is tesz neki.

Voila

 
Hajdinapalacsinta tojással, sajjttal, sonkával

Hozzávalók: 15 dkg hajdinaliszt, egy tojás, 2 deci tej, 1 deci ásványvíz, csipetnyi só, 3 evőkanál olvasztott vaj + a serpenyő kikenéséhez, továbbá, tojás, sonka, sajt ízlés szerint.

A hozzávalókból (liszt, egy tojás, tej, olvasztott vaj, ásványvíz, só) palacsintatésztát keverek. Nekem a 15 dk liszt elég sok nedves anyagot vett fel, összesen 3 decit, lehet, hogy máskor kevesebb kell bele.

Kivajazott serpenyőbe megsütöm az egyik oldalát, megfordítom és ráütöm a tojást. Ammikor kezd fehéredni, megszórom felszeletelt sonkával és sajttal:

 Kicsit még sütöm, majd a három oldalánál batyuszerűen behajtva (lásd nagykép),tálalom.

Megjegyzés: eredetileg nagyon vékony palacsintákat kellene sütni, nekem most nem sikerült.  De így volt jó laktató.Ebből  a mennyiségből 8 db palacsinta jött ki.


Címkék: ,

Szolgálati közlemény

2007 április 25. | Szerző:

Megvettem a Prima Konyha májusi számát. Jó szokásom szerint gyorsan átlapoztam, hogy tudjam, mi van benne, aztán már tettem is félre, hogy majd később, ha lesz időm, elcsemegézzek a részleteken.

Este aztán lapozgatom, lapozgatom, és a 31-ik oldalon az egyik süti olyan ismerősnek tűnik (Krémsajtos, kókuszos, szelet). Én is sütöttem már ilyet (Kókuszos, krémsajtos kakaós szelet néven, még februárban) , és jól emlékszem, ahogy az arányokat kísérletezgettem, kostolgattam, míg a harnadik verzió – számomra – tökéletes lett. És úgy tűnik, kedves Nyuszicoma internetezőnek is, aki, mint kedvenc receptjét küldte be az újságnak, szinte szórol szóra, na jó helyenként a hozzávalók sorrendjének felcserélésével.

Aztán a másik oldalra nézve egyből felismertem Kicsi Vu szezámos-mézes bundás csirkéjét, pirított tésztával, mivel éppen két napja sütöttem meg én is. Mint később kiderült a harmadik recept (Feketefényes csirke)  is tőle van.
Szóval jó társaságba keveredtem.(Kicsi Vu véleménye itt olvasható a történtekről).

De azért rontja az ember hangulatát, hogy nem olyasmi feljéc alatt futott a dolog, hogy például “mazsolázgatás kedvenc gasztroblog receptjeim között”.  Mert, ha belegondolok, ennyi erővel mi is beküldhettük volna a recepteket.

Summa:

Internetező és blog etikett ugyan írott formában nem létezik, de azért a gasztroblogosokra jellemző, hogy feltüntetik,és ha lehet linkkel együtt megadják az eredeti forrást, azt hogy honnan van a recept (hacsak nem saját szülemény), sőt legtöbbször még azt is, ha csak inspirált minket valaki. Nyuszicoma olvasóként, kommentelőként több gasztroblogban- ahogy a többieknél láttam – érdemben is hozzászólt már, tehát szinte „falka” tag. Ezért illett volna megemlítenie(na jó szerényebben legalább célozhatott volna (lásd feljebb)!) a források eredetét .Már csak azért is mert egy sütni-főzni-enni szerető embernek kell-e nagyobb dicsőség annál, hogy a receptjei változatlan formában bekerülnek egy család kedvencei közé?!

 

 

Spenótsaláta fetasajtos-kefíres öntetben

2007 április 22. | Szerző:

 

A spenót nálam igencsak piedesztára van emelve. Elvetemült módon szeretem főzeléknek, tésztával összekeverve, megtöltve, rétegezve, lepénynek, vagy túróval keverve…egyszóval bárhogyan elkészítve. Úgyhogy most a friss spenótkorszak beköszöntével tobzódok.

Ez a könnyű, mediterrán ízhatású saláta egy korábbi internet-receptvadászat eredménye (sajnos a forrás önhibámból adódóan elveszett), de az idők folyamán már amúgy is átalakult egy kissé.

Spenótsaláta fetasajtos-kefíres öntetben

Hozzávalók: 30 dkg spenót, 15 dkg fetasajt, 1 deci kefir (vagy joghurt is lehet), 5-6 szem burgonya, 5-6 szem koktél paradicsom, 5-6 evőkanál konzerv kukorica, 1-2 evőkanál citromlé, bors, petrezselyem.

A spenótot blansírozom (rövid ideig forrásban levő vízbe párolom), kiveszem, hűtöm, majd csíkokra felaprítom. A burgonyát kevés vízben megpárolom, felkarikázom. A fetasajtot egy serpenyőbe kissé megolvasztom, majd borssal, egy-két evőkanál friss citrom levével, fél csokor apróra vágott petrezselyemmel és a kefírrel egy botturmix segítségével összekrémesítem. Ezt a krémet a kihűlt burgonyára öntöm, és beleforgatom a spenótot is. Hozzáadom a félbevágott koktélparadicsomokat, és a kukoricát.

Két személyre önnállóan és sült, vagy grill pipi mellé idilli, könnyű vacsora.

Címkék: , ,

Pad thai

2007 április 19. | Szerző:

 Ritka az, amikor a 3M találkozik. A Meglátni, Megkívánni és Megfőzni ma szerencsés konstellációt alkotott.

Véletlenül elcsíptem az egyik kedvenc műsoromat a TV Paprikán.  Döme Világevő műsorában ma egy thai étterembe látogatott el, ahol a pad thai is szerepelt. Nálam győzött és mivel szójabab híján szinte minden volt itthon laktató ebéd kerekedett belőle. A net-en jónéhány verzió létezik, az enyém kisebb változtatásokkal (lásd.: megjegyzés) a tvpaprika nyomdokán halad.

A pad thai, a thai konyha egyik legjellemzőbb,és talán a legismertebb étele, amelynek régiónként számos változata létezik  – szakácstól és a hozzávalók minimális változtatásától függően.

Hozzávalók: kb. 200 g rizstészta, v. üvegtészta, 2 gerezd fokhagyma felaprítva, egy szál újhagyma karikára vágva, fél, de duci csirkemell kockára vágva,  2 kiskanál halszósz, 1 kiskanál tamarind-paszta 4 kiskanál vízzel elkeverve, 1 kiskanál osztriga szósz, 2-3 evőkanál szójaszósz, egy kis doboz szójababcsíra (ez most épp kimaradt), 1 tojás, 1 kiskanál méz, olaj.
Előkészületek: A tésztát forró vízbe ázattam, a tamarind szószt összekevertem a vízzel, a csirke mellét felkockáztam, fokhagymát, újhagymát felkarikáztam.

A wokot átforrósítottam, bő zsíradékot, úgy kb. 1deci olajat öntöttem bele, hogy a tojás szinte ússzon benne.  Amikor az olaj átmelegedett a tojást beleütöttem. Tükörtojás lett belőle, a széleit néha vissza-visszakanalaztam, picit meg-megpiszkáltam, nehogy odaégjen. Amikor átsült rászórtam a csirke darabkákat. Kevergettem, pirítottam, közben a már jól átsült tojást fakanállal szétvágdostam. Hozzáadtam a fokhagymát, később az újhagymát. Amikor a csirke már érezhetően megpuhult, könnyen vágható lett, beleszórtam a forró vízben megpuhult rizstésztát. Ekkor jöttek az ízesítők: tamarind-paszta, halszósz, osztriga szósz, szójaszósz. Én ebből az utóbbiból tettem bőségesen, só helyett. Jöhet bele egy kisebb doboznyi szójababcsíra, és egy kiskanálnyi méz. Ezt már csak néhány percig kell főzni, hogy a tészta ne legyen túl zaftos.

Megjegyzés: a tamarind szószt egy-két evőkanálnyi fehérborecettel is lehet helyettesíteni. Szerintem.Ez esetben nem kell vízzel hígítani. Az eredeti receptben méz helyett cukor van. A kész étel autentikusan néhány csepp lime-lével illetve durvára tört mogyoróval is megszórható.

Info: Bővebb és hasznos értekezés a témában itt.

Címkék:

Erdészné levese

2007 április 14. | Szerző:

 

Erőteljes, aromás íze isteni gombaszószos spagettiben, pizzán, salátába keverve és levesbe egyaránt. Szegény csiperke, már jó ideje száműzve van a konyhámból.

Erdei gombakrém leves

Elkészítése: 5 dkg vajon megpárolok egy fej vöröshagymát. Rászórok egy csésze vegyes gombamixet és tovább párolom. Így rotyog a saját levében egy darabig. Néha egy-egy löttyintés vizet öntök alá. Fűszerezem sóval, borssal, egy kiskanál majorannával, ugyanennyi rozmaringgal és kakukkfűvel. Megszórom egy evőkanál liszttel és felöntöm 9 dl húslével (vagy forró vízben fololvasztott zölségleveskockával) és összeforralom. Majd az egészet összeturmixolom, egy-két evőkanál főzőtejszínnel tovább krémesítem. Tálaláskor pirított kenyérkockával megszórom.

Címkék:

Emlékezés a kalácsról

2007 április 8. | Szerző:

 Ez egy nagyon ízletes és patináns kalácsrecept, amely családunkban nagyanyáról unokára öröklődött.


Szerettem volna így kezdeni, de a mi családunkra ez éppen nem igaz, mivel húsvétkor egyáltalán nem volt divat nálunk kalácsot sütni, ráadásul egyik nagymamát sem volt szerencsém ismerni, pedig egyikük szakácsné is volt.
Mindig szerettem hallgatni a családi adomákat és olvasni
másoknál is azt, hogy ki milyen fortélyt, titkot, receptet stb. lesett el a nagymamától, milyen hatással volt rá az anyukája főztje. Szerencsére anyutól még tanulhatok, de az ősi, családi receptek sora igen csekély.

Szóval az ilyen típúsú kalács sütögetés nálunk nem volt divat, amíg nem találkoztam a párommal, akinek nagymamája minden ünnepnapon megsütötte a család kalács adagját. Sajnos tavaly Ö is eltávozott és magával vitte porhanyós kalácsának titkát is. (De azért a gombóclevesét még eltanultam!).Párom csalódottan meg is állapította, hogy akkor most Húsvétkor nem eszünk kalácsot. Hosszú, gyűjtögetős előéletem alatt sikerült ugyan egy-két kalácsot megsütnöm az ostorostót a kakaósig, de valahogy egyiket sem tartottam most olyan ünnepinek. Mígnem baráti körből érkezett a segítség és barátném megosztotta velem családi receptjét. És igen. Ez a legfinomabb házi foszlós kalács, amit valaha is sütöttem, ettem. Ezúttal tovább adom lányomnak. És minden kedves olvasómnak.

Omlós ünnepi kalács

Hozzávalók: 2,5 g élesztő, 3 dl tej, 10 dkg cukor,

60 dkg liszt, 10 dkg margarin felolvasztva, egy csipetnyi só,

2 + 1 tojás, citrom reszelt héja.

Az élesztőt, egy evőkanál cukorral  2 deci meleg tejben felfuttattam. Egy nagy tálba beleszórtam a lisztet, a maradék cukrot (kb. 8 deka), belereszeltem a citrom héját, a sót. Hozzáadtam a a 2 tojást és az élesztős tejet. (Mazsolát is lehet beletenni, de én most kihagytam.)

Robogéppel összekevertem. Közben hozzaadtam a felolvasztott margarint és még 1 deci tejet. Keverés után lefedve 1 óráig pihentettem.

A tésztáből lisztezett deszkán három csíkot sodortam, ezt összefontam. Kisebb tepsibe tettem, egy tojással bekentem és még 30 percig pihentettem.

Még egyszer átkentem a tojással és előmelegített sütőbe, közepes lángon 30-35 percig sütöttem.

Címkék:

Nyulam-bulam lakomája

2007 április 6. | Szerző:

 

Eljutott hozzám is Citromtorta kedves kiváncsiskodása: mit főzünk/eszünk húsvétkor?
Nos hasonló cipőben járok én is, mint, Kicsi Vu, aki megtisztelt a kérdéssel, mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kis családom beosztotta a három napot. Így itthon szinte nem kell csinálnom semmit, ami egy 9 hónapos örökmozgó mellett azért nagy könnyebbség.
– Szombat délután anyukámhoz menyünk, ott elfogyasztjuk a hagyományos nyuszi vacsorát: sonka, főtt tojás, reszelt sárgarépa tormával és burgonyasaláta.
– Vasárnap anyósoméknál lesz jelenésünk (a menüt egyenlőre még titok övezi)
– Hétfőn pedig a testvéreméknél jövünk össze, Ő a baharangozás szerint magyaros menüt főz: húsleves, paprikáscsirke és uborkasaláta.

De azért nem lennék én, ha hátradőlve tölteném ezeket a napokat, úgyhogy holnap megsütök még egy kalácsot, remélem sikerülni fog. Már csak azért is, mert kinéztem magamnak egy jó kis csokoládés-kalácskenyér receptet a maradék(?) hasznosítására. És remélem lesz időm egy régi kedvenc, a túrós alagút elkészítésére is.

Én pedig tovább kiváncsiskodnék Hedonism és LilaFüge  ünnepi szokásiban.

Címkék:

Az én browniem

2007 április 3. | Szerző:

 Ez a nálam már meghonosodott brownie igazi kincs egy kisgyermekes anyukának, aki a gyerkőc hajkurászásba kifáradva (pedig még csak kúszunk-mászunk), valami házi nasira vágyik. Az olvasztott csokoládé-vaj kombináció igazán selymessé és dússá teszi a tésztát. És az összeállítása tényleg csak pár percet vesz igénybe.

Hozzávalók: 100 g étcsoki, 200 g margarin, 2 csésze kristálycukor,

4 evőkanál kakaópor, egy csipetnyi só, 1,5 csésze liszt, 1 kiskanál sütőpor,

4 tojás, 3 evőkanál tejföl.

Az étcsokit a margarinnal gőz fölött feolvasztom. Hozzákeverem a cukrot, és a 4 tojást, egyenként. Beleszórom a sütőporral elkevert lisztet, a kakaóport, a csipetnyi sót. Legvégül tejföllel lazítom a tésztáját. Zsírpapírral bélelt, közepes méretű tepsiben kb. 20-25 perc alatt megsül.

Címkék:
CafeblogVIP Tag


Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!